2011. december 2., péntek

Karácsonyi Blogverseny - Indul


Karácsonyi Blogverseny

Én úgy gondolom, hogy a karácsony a szeretet és a család együttlétének ünnepe. Na hát akkor tegyük fel, hogy a blog a gondos anyuka én a gonosz apuka, ti pedig a rendes gyerekek. A verseny lényege, hogy a versenyzők (nagyon remélem összejön) kettes párt fognak alkotni amit én szabályozok meg, de persze beleszólást elfogadok...viszont retteghettek apuci haragjától. Na viccet félretéve. A jelentkezők között párokat fogok alkotni. Ezek a párok, kapnak viszonylag rövid, de elég időt arra, hogy együtt végrehajtsanak egy feladatot. Ez mindenkinek közös lesz, de lesznek különböző játékok is. Nem mind a bloggal és az írással kapcsolatos, de főként azok. Kreativitás teszt természetesen és helyesírás. Csalni persze ér, addig még észre nem veszem. Utána kizárás jár. A verseny időtartama, hát szerintem mehet December 31.-ig úgy hogy az ünnepnapokat amikor mindenki a családjával van azt kivesszük.

Tehát akkor:

Verseny szabályai: 

Első lépésben: Jelentkezni aki szeretne egy kicsit felszabadulni a karácsonyi készülődés feszültségéből!
A többi majd később, egy-egy verseny kiadásakor.
Akkor szeretném még mondani, hogy a fecebookon csinálunk egy csoportot ahová minden jelentkezőt beveszem és ott társalgink beszélgetünk. Nagyon remélem mindenkinek van Facebookja :)

Lényege:
A páros összedolgozás, csapatmunka, szórakozás.

Nyeremények:
Az első helyezett: Könyörgök adjatok ötletet!!!!!
Második helyezet: Oklevél + banner csere
Harmadik helyezett: Oklevél + bannercsere
A nyeremény változtatási jogát fenntartom, de kizárólag csak jobb nyereményekre!

Jelentkezés: 
2011 12. 02. - 2011. 12. 15. 
Erre az email címre: sipos.krisztina@citromail.hu
Tárgy: Karácsony blog
Tartalom: 
Név:  
Email cím: 
Könyveim amit olvastam:  " Azért mert fontos!!!" 
Blog cím: 
Facebook profil link: 

Verseny időtartama: 
2011 12. 02. - 2011. 12. 31. 

A verseny akkor indul el ha minimum 10 jelentkező van! Szóval hajrá!
Ha valamit kihagytam szóljatok, de egyenlőre a legfőbb dolgotok jelentkezni.
Ha észreveszem - mert nem szóltok - hogy nem jelentkeztek elegen, azt fogom levonni hogy nem szeretnétek pár alkotósdit. De mivel nem szóltok harag lesz!
Ha három komment érkezik ez ellen, akkor változtatok, előbb nem!
Megértéseteket köszönöm!
Várlak titeket!
Puszi
Tiszti


Októberi versenyünk végeredményei - Zárás!


Halihóóó
Megjöttem, ahogyan ígértem, és meghoztam az eredményeket. Igazából, rá kellett döbbennem ezen bejegyzés írása közben, hogy igazából ezt, szabályosan nem lehet csinálni. Mármint úgy értem, hogy Ti itt mind, más-más időpontban kezdtétek el író szárnyatokat bontogatni. Vannak akik régen, és már nagyon profik, és vannak akik most nemrégen, és még csak fejlődők. Én személyszerint, még nincs egy éve, hogy belekezdtem. Pontosan 2011. február. 02. Mondanom sem kell milyen borzalmas lett az első fejezet, de megtanultam a hibáimat kijavítani, és nem adtam fel! Ti sem fogjátok! Senki nem profi, főleg nem én, de a hit mindenkiben megvan. Tudom azt, hogy mindenkinek szüksége van a biztatásra, olvasókra akik könyörögnek a következő fejezetekért és dicsérnek, igazából ők azok akik segítenek nektek. És én úgy gondolom, hogy én nektek csak egy kegyetlen olvasótok vagyok, aki sokszor igazságtalanul még sorrendet is állít közöttetek, pedig mind-mind ugyan olyan tökéletesek vagytok.


Jess: Tánc, verseny, szerelem, baleset, döntések…Boldog befejezés. Ugyan kell más egy kiváló novellába? Ugyan dehogy. Nagyon szépen megírtad, tetszett és élveztem. A helyesírásoddal egy szál probléma sincs. Ahogyan már mondtam, Imádtam a történetet, végig izgultam, és a hét versenyző közül az egyik legjobb novella a tiéd, mely kezeim közé került.
Helyesírás: 10
Tartalom: 10
Fogalmazás: 10
Szavazatok: 8



Beky: Imádtam a novelládat, melyen látható volt a törekvésed, hogy minél jobb legyen, és elárulom, neked sikerrel jártál. Nagyon ügyesen megírtad, és tudod, hogy én eleve tisztellek azért, amiért harcolsz az írásért. Sokat fejlődtél és tudom, hogy még fogsz is. A helyesírás terén tudod, hogy még van mit. Viszont, én is elkezdtem valamikor, csupán még most lesz egy éve. De én nem adtam fel, fejlődtem, na persze még most is van mit, szóval nagyon szeretném, ha soha nem adnád fel, és bizonyítanál nálam mindig, mert én szívesen segítek neked.
Helyesírás: 7
Fogalmazás: 9
Tartalom: 10
Szavazatok: 10


Minie95: Törpilla és Törperős külöleges, de erős kapcsolata, mely szerelemmé alakul.
A történetnek már az eleje megfogott, de nagyon. Nagyon szépen megírtad, és az alaptörténet nagyszerű volt. És ami pedig nagyon meglepett, hogy helyesírási hiba, mármint az amelyiket a legjobban figyeltem nem volt. Kevés ilyen volt a versenyzők közül, de ezt a végén még szemléltetni fogom kik azok akiknek ezzel nincs gondja.
Helyesírás: 10
Tartalom: 9
Fogalmazás: 9
Szavazatok 10


Alicia Mirza: Mark és Annabel…A kapcsolatuk oly bonyolult volt, nehezen jöttek össze, nehezen váltak el egymástól, viszont mikor újra összejöttek, szép teljes lett a novella. Együtt készülhettek az orvosira, mindenki boldog volt. Az fogott meg igazán a történetben, hogy szépen vezeted fel a dolgokat és ugyan úgy viszed végig az egész történeten keresztül is.
A helyesírás nálad is kiváló, ahogyan említettem ez nem sokatoknál van így, és örültem nagyon, amikor egy igényes munkát tartottam kezeim között, köztük a tiédet is.
Helyesírás: 10
Tartalom: 10
Fogalmazás: 10
Szavazatok: 10

Sarah Sparkle: Te olyan rejtélyes vagy, de szerintem ezzel babonázod meg az olvasóidat, legalábbis engem biztosan. Helyesírási hibáid nem voltak, egy-két elírás, amit javítottam is. A történet magában, már amit ismerek belőle….rejtélyes, de iszonytatóan jó.
Helyesírás: 9
Tartalom: 9
Fogalmazás: 10
Szavazatok: 10

Bee: Tudom jól, hogy első novellád volt, de az összes novella közül az egyik legjobb. Nem kell hozzá sokminden, és gyorsan kiismerted magad. Huszonegy oldalas lett, végig minden oldalon izgalommal. Néhol a saját pólómat téptem, és siettem az olvasással, hogy minél előbb, fényderüljön, mi miért van. A helyesírásod kiváló, és büszke lehetsz arra, hogy ilyen igényes és átdolgozott munkát tudsz kiadni a kezeid közül. Gratulálok, és remélem még egy csomó novellát olvashatok tőled.
Helyesírás: 10
Tartalom: 10
Fogalmazás: 10
Szavazatok: 10

Pharm: Hosszú novellát vehettem kezeim közé mikor megkaptam a munkád. De mikor végére értem, mégis olyan rövidnek tűnt. Igazi novella volt. Melynek cselekményei között elveszik a terjedelem, és az olvasó végig izgulja az egészet. Novella írásban nagyon jó vagy, viszont az írással, mármint a párbeszédekkel úgy látom neked is adódott problémád. Többször szemléltettem már, és tudom, hogy tudod, de itt a párbeszéd minimum 50% nem volt jó, és ezt nagyon sajnáltam, a kiváló novella mellett.
Helyesírás: 7
Tartalom: 10
Fogalmazás: 10
Szavazatok: 10



És akkor itt lennének az eredmények:

3. helyezett: Jess
2. helyezett: Bee
1. helyezett Alicia Mirza


Ezen embereknek mondanám, hogy emailben intézünk mindent, oklevél stb. Alicia tőled pedig, várok egy postázási címet, melyre majd nyereményed küldhetem. Köszönöm.


A Karácsonyi Blogversenyünk még a mai nap folyamán indul!
Tájékoztatás a délután hátralévő részében.

2011. november 30., szerda

Véleményeim


Sziasztok, Kedves versenyzőim!
Itt lennék, így sok-sok idő után, hogy elmondjam véleményem az összes, megkapott novelláról. Egyenlőre, azért elmondanám, hogy mi a véleményem összességében.
Csodálatos helyekre, képzeletvilágokba csöppentem egyről a kettőre. Hol angyalokról, hol átlagos emberekről, vagy vámpírokról olvashattam. Minden szereplő különböző adottságokkal és tehetségekkel, barátokkal és családdal. Tényleg meg kell mondjam, el vagyok tőletek ragadtatva. Egyszerűen imádlak titeket, nem gondoltam volna hogy ilyen sokan – már akik továbbjutottak – megírjanak, ki tíz, ki pedig harminc oldalas összetett, kidolgozott, csodálatos novellát. Volt persze pár ember, akinek plusz idő kellett, de tudom mi az, hogy iskola és szűkös időbeosztás. Szóval mindenkit, akit kellett bevártunk, és elolvashattam ezeknek a különleges embereknek a képzeletszüleményeit. Sok novella olvasása közben éreztem vágyódást. Vágytam arra, hogy olyan boldog lehessek, vagy átélhessem mindazt, amit ő. Na persze nem az egész novella cselekményét, hisz majdnem mindegyikben volt tragédia, ami bár sokunkkal megtörténhet, mégsem kívánom.
Köszönöm, mindazt, amit kaptam tőletek, ezekkel a novellákkal. Azt, hogy még mindig velem vagytok a versenyeken, és szeretném, ha ezentúl, is így lenne. Pl. A karácsonyi blogverseny amelynek pontos kezdési időpontja: 2011. 12. 06. A drága mikulás fogja hozni a blogversenyt az angyalka, pedig a nyerteseknek az ajándékot, amely előreláthatólag de még nagyon kétséges, de egy Twilight karóra lesz. J Remélem felkeltettem az érdeklődést és a figyelmet. És szívből remélem, tényleg itt lesztek, és együtt ünnepeljük majd az új évet együtt, ti a blogírók, a sok kinccsel, melyet a képzeletetek rejt és én. Várlak titeket és ne felejtsétek, mindenkit nagyon-nagyon szeretek és tisztelek. Hisz írni a világ legcsodálatosabb dolga ti pedig mind ezt a csodát valósítjátok meg nap, mint nap.
Na jó ez már nagyon költői volt xD Bocsánat!
De akkor vágjunk bele……


Sarah Sparkle – Hullámok


A többiekhez képest viszonylag rövid novellát olvashattam. De mindez a tartalom mellett nem tűnt fel. Szerintem egy olyan sztorit olvashattunk, melynek alaptörténetét, kizárólag te ismered. Az egész novella csupa rejtély és félelem. Nem tudjuk meg, hogy kik azok a srácok, és főleg azt nem, hogy mi történik a lánnyal. De mindent egybevéve ez így tökéletes. Imádtam.

Minie95 – Az érme két oldala

Claire és Derick története tényleg lenyűgöző volt. A drogos fiú és az ártatlan lány, akik kiskoruk óta ismerik egymást…barátok. Jön félelem, izgalom, érzelem, bánat mind ez hurrikánként csak le az olvasóra, majd a novella utolsó részében, a várt boldog befejezés elérkezik és mindez úgy ahogy nem is várnánk. Derick megváltozik a lány kedvéért. Ez számomra különleges történet volt.


Alicia Mirza – Döntésképtelen

A gazdag gyönyörű lány, aki az orvosira készül – Egy bankrabló srác, aki megmenti a lány életét.
Ez volt az a sztori amire vártam. Így képzeltem el a pályázati munkákat. De persze nem szószerint értem, hogy nézne ki ha mind ugyan ilyen lenne. De ez volt az a sztori amit én elképzeltem. Egy átlagos lány, rossz fiú és romantika. A végén egy kis tragédia, majd egy hatalmas meglepetés, és hipp-hopp együtt készülnek az orvosira…..boldogan….együtt.
Az írói tehetséged is írigylésre méltó, egy olyan író vagy, aki ért ahhoz amit csinál, az itt versenyzők között is nagyon kevés, van és ez nagy mértékben közrejátszik a végeredménynél.


Bee –  Megváltó

Egy fantasy történet. Angyal, vámpír, különleges megbízás, elfeledett múlt, felismerés, boldogság. Ez a kis sztori nagyon meglepett, egyáltalán nem erre számítottam. Örülök, hogy egy ilyen különleges novellával neveztél. Te a legjobb írók közé tartozol, a sok versenyző közül, az egyik pont, aki ért is az íráshoz. Ahogy már többször elmondtam, bárkit letudunk ültetni egy papír elé, hogy írd teli. Viszont egy csomó helyesírási hibával lenne teli, és a mondat és szóhasználatba is bele kell jönni mindenkinek. Te már tehetséges vagy, csak így tovább!


Pharm – Idő

Twilight szereplős novella. Imádtam, nem sejtettem, hogy a végére ide lyukadunk ki, de nagyon tetszett, mindaz, amit Edward „elképzel” annyira szépen megírtad. Én még soha nem gondoltam olyanra, hogy Ed túléli a spanyolnáthát, de ez egy nagyon jó elképzelés volt, és ahogy Belláért harcol…nem is tudom, mit mondjak…képzeleted egy határtalan csoda. A tehetséged is írigylésre méltó, viszont még neked is van mit javítanod, helyesírás terén. Idő mint a tenger, tehetség szintúgy. Szóval hajrá Pharm, csak így tovább.


Jess – Dance with some love

Nagyon-nagyon imádtam. Kicsit hasonlított az eleje az egyik barátnőm által írt történetre, de a vége teljesen átalakult. Nagyon jó lett. Miközben olvastam, kissé hiányérzetem lett, én csak két éve hagytam abba a táncolást, de tényleg most még jobban hiányzik. Olyan jó volt, beleélni magam Ashley karakterébe, bár volt ez alatt a pár nap alatt, melyet a novella magába foglal épp elég tragédia, ráadásul, az édesanyja is elhagyta, mégis boldog. Táncoktató, van két húga, a végén egy barátja és vár rájuk egy csodálatos Hawaii út. A mondatokat te is gyönyörűen használod, de helyesírás terén van mit fejlődni, úgy látom. Egyébként imádtam a novellát…NAGYOON.

Beky – Döntések ára

Nagyon tetszett a novella. Ez is nagyon hasonlított az általam elképzeltre. A srác, bűnöző a lány egy tipikus kisangyal. Szépen kitettél magadért. Bár a végén, ahol a Ronnie-t elüti az autó, ott még én is könnyezni kezdtem. De még az volt a jó, hogy túléli. Ezek az igazi novellák. Rövid, tömör, kevés szereplővel és helyszínnel, viszont annál több izgalommal. Én annyit kértem, hogy legyen romantikus, te/ti pedig megfűszereztétek egy kis izgalommal is, amitől a gyomor, görcsbe szorul, és gyorsabb olvasásra késztet, hogy megtudd, mégis mi lesz. Imádtam!

2011. november 25., péntek

Idő - Pharm novellája

   1922.
    Négy év telt el azóta, hogy spanyolnáthában megbetegedtem. Négy éve vesztettem el édesanyámat a járványban. És négy éve, hogy minden nap itt ülök a zongorám előtt, és minden nap eljátszom neki a kedvenc dalát.
- Ha anyád hallhatná még. - sóhajtotta apám, és a vállamra tette a kezét - De ő is biztosan ezt akarná. Hogy boldognak lásson.
- Én boldog vagyok apám egyedül is. A katonaságban lennék a legboldogabb. De ez már lehetetlen sajnos. - hajtottam le a fejem.
- De egy lány mellett boldogabb lehetnél. Egy feleség mellett. Anyád mindig unokát akart. Add meg neki az örömöt. Hogy onnan fentről boldognak lásson téged.
- Tudja apám, hogy nem fogok az akarata ellen menni. De lányt találok magamnak én is. Nem kell ahhoz ekkora felhajtást keríteni.
- Milyen lányok azok. - sóhajtotta - Akik a bárban kelletik magukat? Vagy az örömlányok? Ilyen menyet akart anyád neked? Egy lotyót?
- Apám! - pattantam fel hirtelen - Az csak szórakozás. Nem akarok én semmi komolyat azoktól a nőktől. Csak szórakozunk a barátokkal.
- És ha majd az egyik beállít, hogy a te porontyoddal terhes? Akkor mit fogsz csinálni a gyerekkel?
- Én sohasem… Én nem… Én soha nem használok ki… úgy… a nőket. - nyögtem ki nagy nehezen. - Csak szórakozunk.
- Ajánlom is. Nem is tudom, mit kezdenék veled. Szégyent hoznál a családra. Egy jómódú lányt kell elvenned, aki méltó a nevedhez. Aki hozzád való.
- Az való hozzám, akit szeretek. Akibe szerelmes leszek. De ez lehetetlen! Én a katonaságba vagyok szerelmes. A háborúba. A fegyverekbe. Hogy harcolhassak a hazámért. De az az átkozott betegség elvette az álmom és az anyámat is! - keltem ki magamból, és szinte tajtékoztam a dühtől.
- Szerelem! - csattant fel apám - Szerelem! Gyermeki naivság! Anyádat már a bölcsőben kiválasztották nekem. Szinte nem is találkoztunk az esküvő előtt. Még is boldogok voltunk. Egy rangban és címben hozzád való lányt meg tudsz szeretni. Boldoggá tud tenni téged. Gondoskodni tud rólad.
- Egy rangban hozzám illő lány. - nevettem fel kínomban - Ismerek minden rangban hozzám illő lányt. Vagy akkorák, hogy be sem férnek az ajtón, vagy olyan csúnyák, hogy nappal ki sem jönnek a házból. Vagy olyan fiatalok, hogy az törvénytelen még. Mindegyiket ismerem, de még csak rájuk sem tudok nézni.
- Túlzásokba esel fiam! A Fisher lánnyal mi bajod van?
- Akinek akkora feje van, hogy nem talál rá kalapot? - gúnyolódtam
- És Emerson lánya miért nem tetszik?
- Agyonnyomna a nászéjszakámon. Hát meg akarsz ölni? - kérdeztem tettetett félelemmel.
- Nem érdekel. Ha csúnya, ha kövér, ha fiatal. Nem fogsz szégyent hozni a családra. Nem válogathatsz, és nem halaszthatsz tovább. A bálon ki kell választanod a menyasszonyodat. Nem tűrök halasztást! - kiabált most már ő is, éreztem, hogy tovább nem feszíthetem a húrt.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. - rogytam le a zongoraszékre megadóan.
- Hát azt nagyon ajánlom édes fiam! Azt nagyon ajánlom! - mondta fenyegetően, és kiviharzott a szobából.
„Egy rangban hozzád méltó…” - visszhangzottak a fejemben apám szavai. Tudtam, hogy a holnap esti bálon megpecsételődik a sorsom, és egy gyártulajdonos fia nem választhat akárkit menyasszonyául. De ezt az utolsó estém, és ki akarom használni. Ma elmegyek a barátaimmal a bárba, és kiélvezem a szabadságom utolsó perceit.

Néhány órával, és jó pár whiskyvel később már nem láttam olyan borúsan a jövőmet. Hiszen csak a feleségemet kell kiválasztanom. Attól még nem kell lemondanom barátaimról. A szórakozásról. Az asszony otthon marad, én meg jól érezhetem magam. Nem kell otthon ülnöm vele. Eltartom, megadok neki mindent, bekerülhet egy jó családba, attól még nem kell szeretnem. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben, már tényleg nem láttam olyan sötéten a jövőt, és a barátaim és így látták a helyzetet. Így már felszabadultan tudtuk élvezni az alkohol és a lányok társaságát. Szesztilalom volt Amerikában, mégis nyugodtak voltunk, mert a rangunk miatt nem kellett félnünk a rendőrségtől. Ilyenkor mégsem volt olyan nagy átok, hogy gazdag családba születtem.
A kiüresedett poharak számának növekedésével egyenes arányban rövidült azon idő, amire emlékeztem. Nem tudtam, hogyan kerültem fel a fogadó egyik szobájába, de egy csinos lány elég hiányos öltözetben ült a csípőmön, miközben az ingemet próbálta leszedni rólam. Nem volt erőm tiltakozni, és nem is akartam.
Mégis amikor a nadrágomat próbálta levenni, le kellett állítanom, és a mosdó felé vettem sietősen az irányt, hogy kiadjam magamból a ma este elfogyasztott alkohol mennyiséget.
- Sajnálom kisasszony, de azt hiszem, magára hagyom most. Haza kell mennem, túl sokat ittam. - mondtam, miközben az ingemet próbáltam begombolni, és az ajtó felé tántorogtam.
- Azért próbálkozni szabad. - simított végig a lány a hátamon - Mindig is próbáltalak megszerezni magamnak Edward, de túl jó fiú vagy te. Este szerencsés lesz az a lány, akit kiválasztasz magad mellé. Sajnos érthető okoknál fogva nem tudok ott lenni a bálodon. - nevetett fel kicsit gúnyosan - De azért ha később meggondolod magad, vagy esetleg másra vágy, amit nem kapsz meg otthon, tudod, hol találsz. - mondta csábosan, és közelebb hajolva hozzám megcsókolt, majd elhagyta a szobát. Én is letántorogtam a bárba, és láttam, hogy már nem sokan vannak ott. Megláttam a sarokban a legjobb barátomat, Tomot. Egy szőke lány csavarodott a testére, és láthatóan ő sem tudta, hogy hol van, és éppen mit csinálnak  vele. Pedig ő még szereti is a menyasszonyát, akivel a jövő hónapban lesz az esküvőjük. Ezt nagyon meg fogja bánni, ezért kíméletesen ugyan, de elrángattam a lánytól, és próbáltam hazafelé támogatni. Közel laktunk egymáshoz, így az utca végén hazafelé irányítottam, remélve, hogy tényleg hazaér, majd én is próbáltam zajcsapás nélkül bejutni a házunkba.
Másnap reggel, vagy inkább délben iszonyatos fejfájásra és szédülésre ébredtem, és nem tudtam beazonosítani a hatalmas zaj forrását. Egyszer csak valami hideg ömlött rám, és olyan hirtelen pattantam ki az ágyból, mintha kilőttek volna. A zaj forrását is be tudtam már azonosítani. Apám állt előttem egy üres vödörrel, amiben valószínű, hogy a rajtam lévő hideg víz volt. És már azt is ki tudtam venni, hogy mit mond nekem. Vagy is inkább kiabál.
- Nem hiszem el, hogy ilyen felelőtlen vagy! Csak ki akarsz bújni a kötelezettséged alól. Anyád látna, szégyellené magát. - mondta, miközben a düh egyre jobban kiült az arcára.
- Én nem… én nem akarok… kibújni… csak kicsit sokat… ittunk este a fiúkkal. - próbáltam kinyögni egy értelmes mondatot, miközben visszahuppantam a vizes ágyba.
- Ajánlom is fiam, különben nagy bajban leszel. - mondta már kicsit nyugodtabban apám - De akkor is felelőtlen vagy. Már délután négy óra is elmúlt, te pedig még mindig alszol, és úgy bűzlesz, mint egy szeszkazán. Hat órától érkeznek a vendégek, és még te sehol sem állsz a készülődéssel. A külsőddel nincs problémád fiam, tudod, hogy anyád szépségét te is örökölted, de most szerintem még egy vak lány se menne hozzád.
- Igyekszem összeszedni magam, ígérem, hat órára lent leszek a hallban, kifogástalan kinézettel. Nem fog bennem csalódni. Teljesítem a kötelezettségemet.
Fellázadhattam volna apám ellen, de mégsem tettem. Annyit kért csupán tőlem, hogy találjak magamnak egy feleséget, aki a családi rangnak megfelelő. Ő felnevelt engem, és mindent megadott nekem. Sosem kellett dolgoznom, minden megvolt, és a gyárat is meg fogom örökölni tőle, egyetlen utódjaként. Hálával tartozom neki, és ezt a kis kérését muszáj teljesítenem. A szobalányokkal előkészítettem a fürdőmet, addig én telefonáltam Tomnak, hogy hazaért e. Ő sem lehetett jobb állapotban, a menyasszonyától ő sem tette zsebre, amit kapott. Mire végeztem a telefonálással, addig a fürdőm is elkészült, így elindultam, hogy rendbe szedjem magam.
Pontosan hat órakor sétáltam lefelé a lépcsőn, és a nagyterem felé tartottam. Néhány vendég már megérkezett, és illedelmesen odamentem köszönteni mindenkit. Nagyon unalmas alakokkal kellett társalognom, és még unalmasabb lányaikkal kellett bájolognom, némelyikükkel táncolnom. A lábam már sajgott a sok cipősaroktól. Én nagyon jó táncos voltam, mégsem tudtam vezetni ezt a sok kétballábas fruskát. Hét óra körül már kezdett megtelni a terem, és meglepetésemre nagyon sok ismeretlen lány volt ott. Apám kitett magáért, nem volt okom a panaszra. Akadtak köztük nagyon csinosak is. Gondoltam vacsora után megpróbálok velük néhány szót beszélni is. Éppen nem volt táncpartnerem, mikor megláttam Tomot közelíteni a menyasszonyával. Úgy látszik, sikerült megbékíteni.
- Miranda, - köszöntöttem, és kezet csókoltam neki - örülök, hogy sikerült megbékítenie Tomnak. Bár megérdemelte, amit kapott. - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Egy gyémánt karkötővel sikerült levenni a lábamról. - mosolygott vissza.
- De Miranda, kérlek, te nem vagy ilyen könnyen megvehető lány. - mondtam tettetett felháborodással.
- Sajnos, az ékszerek a gyengéim. De most ne is beszéljünk rólam. Egy régi barátnőm hazalátogat Angliából. Mindenképpen be akartam neked mutatni. És hazacsaltam pár hétre. Kint tanul Londonban irodalmat és festészetet.
- Úgy látom, kerítőnőnek is felcsaptál. Remélem nem élted bele magad nagyon a dologba. - mondtam kelletlenül, mert nem akartam megbántani, igazán kedveltem ezt a lányt. De ha valami tramplit akar rám sózni, gondoltam, de már nem tudtam befejezni.
Egy angyalt láttam meg belépni a terembe, és mintha mindenki eltűnt volna, csak őt tudtam nézni. Kecsesen libegett hosszú ruhájában, amiben leginkább egy sellőre emlékeztetett. Mély dekoltázsa volt, olyan, ami a férfi eszét elveszi. Derekát ezüstlánc díszítette, oldalán bonyolult csipke uszály volt, ő mégis könnyedén lépdelt benne. Mosolyogva közelített felém, és én földbe gyökerezett lábbal vártam. El sem hittem, hogy felém közelít, és alig vártam már, hogy megérkezzen. De csalódnom kellett, ugyanis a mellett álló Mirandát ölelte meg.
- Annyira örülök, hogy eljöttél. Mikor érkeztél? Jól utaztál. Csodálatosan nézel ki. Ez a ruha. Angol tervező?
- Olasz. - mosolygott az angyal, és a hangjától szinte elolvadtam. - Jól utaztam, köszönöm, és éppen hogy csak átöltözni volt időm otthon. Furcsa megint az államokban lenni. Európa olyan más. - mondta, és ekkor felém fordult. - Isabella Marie Swan - nyújtotta felém a kezét, és én áhítattal csókoltam meg.
- Edward Anthony Masen. - mutatkoztam be, és próbáltam minél csábosan rámosolyogni az angyalra.
- Sikerült már találni magának arát? - nézett körül a teremben - Olyan, mint egy húsvásár. - mondta gúnyosan - Idehozták önnek a lányokat, magának csak választania kell.
- Ön is itt van. - próbáltam felvenni a versenyt, és úgy láttam sikerült megfognom, de tévedtem.
- Csak hogy nem magához jöttem, és már nem vagyok eladó sorban. - vágott vissza mosolyogva, és Mirandával kézen fogva elindultak a tömegben.
- Hát barátom, ez nem volt egy egyszerű bemutatkozás. - veregette meg a vállam Tom.
- Kell nekem ez a nő. - mondtam áhítattal, miközben néztem, ahogy ellibben előlem.
- Ő nem egy könnyű nőcskének tűnik.                         
- Nem, nem értesz. Ő kell nekem. - mondtam komolyan.
- Ohh. Szóval Bella, szóval Bella… bele…
- Beleszerettem. Első látásra. Végérvényesen és visszavonhatatlanul.
- Hát, így még nehezebb lesz. De beszélek Mirandával, hátha tud segíteni, hisz ő hívta ide. A nők elég kiszámíthatatlanok.
Az egész este folyamán próbáltam közelebb kerülni Bellához, de elég nehéz volt, ugyanis szó szerint át kellett verekednem magam a hajadon lányok tömegén. Fel sem tűnt eddig, hogy mennyien vannak. A vacsora során Bella velem szemben ült, és egész végig őt néztem. Néha összeakadt a tekintetünk, és láttam rajta, hogy elpirul. Minél jobban mosolyogtam rá, annál nagyobb zavarba tudtam hozni, és ez tetszett. Alig vártam, hogy vége legyen a vacsorának, hogy közelebb tudjak kerülni hozzá. Amint felállt az asztaltól, én is felálltam, és utána siettem.
- Isabella kérem, várjon!
- Csak Bella. Kérem, szólítson csak Bellának.
- Ugye nem akar még hazamenni Bella? - kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Nem szándékoztam, csak a mosdóba indultam felfrissíteni a sminkemet. - mosolygott rám angyalian.
- Akkor várom a teremben. Még nem is táncolt velem. - léptem hozzá közelebb, mire felgyorsult a légzése.
- A táncait a leendő arájának kellene tartogatnia. - próbált meg ellépni előlem, de én követtem.
- Engem csak egy nő érdekel itt a teremben.
- Akkor talán őt kéne felkérnie.
- Éppen most akar kikosarazni. - mondtam, miközben mélyen a szemébe néztem. Zavartan próbált nem a szemembe nézni, majd elpirult, és válasz nélkül elsietett. Tudtam, hogy jó úton járok.
Muszáj volt visszamennem és táncolnom, és apám mellett házigazdaként minden vendéggel foglalkoznom. A tánc közben egy fordulatnál megláttam, amint az ajtóban áll, és engem néz a világ leggyönyörűbb szempárja. Illedelmesen megköszöntem a táncot a lánynak, pedig még egy perce sem táncoltunk, és Bella felé siettem.
- Felkérhetem egy táncra kisasszony? - hajoltam meg előtte.
- Gorombaság volt otthagyni azt a szegény lányt. - tért ki a válasz elől.
- Gorombaság nem önnel foglalkoznom. Szabad? - nyújtottam felé a kezem. Csak bólintott, én pedig megfogtam a kezét, és éreztem, ahogy apró szikrák pattogtak a bőrünkön, ahol egymáshoz értünk. A tömeg szétnyílt előttünk, és ahogy felhangzott a keringő első hangja, bevezettem középre Bellát. Mindenki abbahagyta a táncolást, és minket kezdtek figyelni. Nem is tudtak volna mást tenni, hiszen Bella olyan gyönyörű, csak őt lehet nézni. Az egyik kezemmel még mindig a kezét fogtam, míg másik kezemet a derekára simítottam, és közelebb húztam magamhoz. Talán szemérmetlenül közel is, mert éreztem a vékony ruhán keresztül a testéből áradó forróságot, és azt, hogy megremegett az érintésemtől. Ekkor áldottam a nevét annak az olasz tervezőnek, aki újfajta divatot hozott, aki nem a vastag anyagból készült, és alsószoknyás ruhákat részesítette előnyben. Ez a ruha tökéletesen illet Bellára, és csak egy másodpercembe került volna levenni róla a finom anyagot. Még magamon s meglepődtem, milyen pikáns képek kezdtek leperegni a szemem előtt. Próbáltam kiűzni ezeket a fejemből, és a táncra koncentrálni, mert eközben Bella már kecses karját a vállamra tette, és jelentőségteljesen nézett rám. Ugyanis a zene elkezdődött, én meg csak bámultam őt, mint egy félkegyelmű. Féloldalas mosolyt küldtem felé, hogy ne tűnjek olyan idiótának.
- Remélem nincs problémája a keringővel kisasszony.
- Csak akkor, ha nekem kell önt vezetnem. - vágott vissza csípősen. Elmosolyodtam ismét hevességén, és vezetni kezdtem. Pár másodperc múlva elcsodálkoztam, hogy milyen kecsesen és tökéletesen követi le minden mozdulatomat. Tehát előkelő családból származhat, ha ilyen kecsesen tud táncolni. Hiszen engem nem érdekelt, hogy milyen családból származik, felőlem cseléd is lehet, nekem akkor is ő kell. Ő a tökéletes nő. Nagyon hamar vége lett a dalnak, túlságosan hamar is. Én pedig megköszöntem, a táncot. Éppen levezettem volna a parkettről, amikor megszólalt.
- Nem csak egy táncot ígért nekem Mr. Masen.
Meglepetten fordultam felé, és tényleg azt láttam rajta, hogy még szeretne velem tácolni.
- Akár egész éjszaka is táncolnék magával. Csak szólok a zenekarnak, hogy valami mást játsszon.
- Valami problémája van a jazzel?
- Nekem nincs, csak nem tudtam, hogy ön szereti. - csodálkoztam rá.
- Mostanában az egyik kedvencem. Ideje volt már egy kis lázadásra. - mosolygott rám, és kézen fogva húzott vissza a parkettre. Első meglepetésemből felocsúdva megfigyelhettem, hogy erre a nem túl előkelő táncra is csodálatosan tud táncolni. Szerintem már egy órája is táncolhattunk, közben folyamatosan nevettünk, és egyre többet tudtam meg róla. Megígértettem vele, hogy megmutatja majd a festményeit. A zenekar kis szünetet tartott, és ezt használta ki apám, hogy odalépjen hozzánk. Köszöntötte Bellát, majd felém fordult.
- Fiam, illetlenség a többi vendéggel, hogy csak a kisasszonnyal foglalkozol.
- Sajnos nagyon élvezem a társaságát, így nem szándékozom megválni tőle. - kacsintottam Bellára, aki elpirult ettől. Apám többféle érzelem keverékét fedeztem fel. Volt ott megkönnyebbülés, meglepettség, majd egy kis csalódottság is. Bár egyiket sem értettem, mire irányult. Mikor visszatért a zenekar, ismét csak Bellával tudtam foglalkozni. Mikor kellőképpen kifárasztottam, elindultunk a svédasztalhoz, hogy igyunk valamit. Út közben vettem észre, hogy apám miről is beszélhetett. A terem nőnemű hajadon tagjai hol csalódottsággal, hol féltékenységgel tekintettek párosunkra. A férfiak pedig áhítattal nézték az én angyalom, akit birtoklóan húztam magamhoz még közelebb, ő pedig nem ellenkezett. Egy csendesebb sarokba visszahúzódva sokat beszélgettünk, és nevettünk, sosem éreztem még ilyen jól magamat. Bella egyszer oldalra tekintett, és az arca elkomorult. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, de a választ azonnal megkaptam.
- Lányom. Ideje hazaindulnunk. Bár úgy láttam, hogy te igen jól szórakozol. - állt meg előttünk a rendőrfőnök. Hát persze, hisz a vezetékneve Swan.
- Rendőrfőnök. - nyújtottam kezet az apjának.
- Edward. Köszönjük a meghívást. Most viszont illene hazamennünk. És Isabella egész nap utazott, biztos nagyon fáradt már. - nézett jelentőségteljesen a lányára.
- El tudom dönteni apám, hogy fáradt vagyok e vagy sem. - mondta felszegett állal, dacosan - de igaz, hogy illene mennünk. Már későre jár, és alig van már itt valaki. - nézett körbe a teremben, és igaza volt, hogy elrepült az idő. Újból kezet ráztam a Mr. Swannal, majd Bellához léptem. Meghajolva kezet csókoltam neki, és kívántam, bár ne csak a kezét csókolhatnám.
- Mikor láthatlak újra? - kérdeztem még mindig a keze fölé hajolva. Elkomorult az arca.
- Nem tudom. Holnapután utazom vissza Londonba. Nem hiszem, hogy tudunk még találkozni.
- Akár csak egy percre is. Csak hagy lássalak, mielőtt elmész. Akár csak egy pillanatra is. - kétségbeesetten kérleltem.
- Majd üzenek neked, nem tudom, hogy lehetséges e. - mondta, majd az apja mellé lépett, és kiment a teremből. Az ablakból még láttam, ahogy beül egy hatalmas fekete autóba, és elhajtanak. A mellkasomban hideg fájdalmat éreztem, és már akkor tudtam, hogy ha nem láthatom többé, abba bele fogok pusztulni.
Az össze vendég hazament, és én némán vonultam vissza a szobámba. Nem akartam most apámmal megbeszélni az estét, sőt egyáltalán nem akartam vele beszélni.
- Edward! - hallottam meg magam mögött a hangját, és kénytelen voltam megállni.
- Apám. - fordultam felé.
- Fiam. Tudod, hogy mi a volt a te feladatod. Menyasszonyt találni. Remélem, elő tudsz nekem állni egy névvel.
Sokáig gondolkodtam, hogy ki mondjam-e, de végül nem láttam más lehetőséget.
- Isabella Swan. - mondtam érzelemmentesen, mert tudtam, hogy nem fog neki tetszeni a válaszom.
- Olyan lányra gondoltam, akit valóban el tudsz venni, aki hozzád való.
- Miért? - kérdeztem dühösen - Mi a baj Bellával? Miért nem jó neked?
- Mert már nem szabad. Az apja már odaígérte Karl Bank fiának. Nemsokára meglesz az eljegyzés is. Ledermedtem. Hiszen csak játszott velem egész este. De nem. Ezt nem tudtam elképzelni róla.
- Én nem tudok erről. - mondtam hidegen.
- Tudom, az apja most mondta el nekem. Még senki sem tud róla, még Isabella sem. Most úgyis elutazik, majd ha hazajön, akkor tartják meg a kézfogót.
- Eladta az apja, a rendőrfőnök, egy szeszcsempész fiának? Egy maffiózónak? Ezt nem tudom elhinni. - keltem ki magamból.
- Ez nem a mi dolgunk, fiam. Adok neked egy kis gondolkodási időt, de hamarosan választanod kell.
A bál utáni nap kínszenvedéses lassúsággal telt. Csak vegetáltam, és most nem azért, mert másnapos voltam. Hanem mert megőrjített a várakozás, a bizonytalanság. Kopogtatást hallottam az ajtómon, és egy szobalány dugta be rajta a felét.
- Látogatóba jöttek önhöz.
- Ki? - fordultam meg hirtelen, és izgalom lett úrrá rajtam. Talán ő az.
- Tom úrfi. - mondta, és összetört bennem a világ. Csak Tom az.
- Küldje be hozzám. - mondtam, majd leültem az asztalomhoz.
- Borzalmasan nézel ki. - hallottam meg egy hangot magam mellől. Észre se vettem, hogy a legjobb barátom bejött.
- Köszönöm a bókot. - mosolyogtam rá erőltetetten.
- Pedig jó híreket hoztam. Bellától. - mondta, mire rákaptam a tekintetem.
- Mondd már, ne kínozz!
- Ma este moziba mennek Mirandával. De én szívesen elmegyek vele, addig te lehetsz Bellával.
- Köszönöm barátom. - ugrottam fel, és öleltem meg.
- Ne engem ölelgess haver, hanem a szívszerelmedet. - nevetett Tom.
- És ha Bella nem akar velem lenni? - kérdeztem hirtelen, mert ebben tényleg nem lehettem biztos.
- Ő mondta nekem. Ez az ő ötlete volt.
Ettől a mondattól szinte a fellegekben éreztem magam.
- Mikor és hol találkozunk?
- Egy óra múlva a mozi előtt.
De hiszen már csak egy órám van, és én még sehol sem vagyok. Nagyon jó benyomást akartam tenni Bellára, így Tom szavaival élve úgy készülődtem, mint egy menyasszony. Pontban öt órakor érkeztünk meg a mozi elé, és a két lány már ott várakozott. Bella felém fordult, és elvesztem, a csokoládé színű szemeiben. Rám mosolygott, és akkor éreztem csak igazán a mennyországban.
- Szia. - lehelte, mikor közelebb értem.
- Szia. - mondtam én is neki, és örültem, hogy tegeződünk.
- Akkor mi megyünk is, mindjárt kezdődik a film. - mondta Miranda - Nem csatlakoztok?
- Most nem. Valami csendesebb helyre mennénk. - mondta Bella - Csak ha nem baj. - nézett rám, mire megráztam a fejem.
- Persze, csendesebb helyre. - röhögött Tom - És sötétebbre.
Zavarba jöttem, hiszen helytelen gondolatok peregtek le előttem, és úgy láttam Bella is elpirult. Elköszöntünk Toméktól, és elindultunk a park felé sétálni. Eleinte csendesen, majd beszélgetni kezdtünk, mint tegnap, és ismét hamar egymásra hangolódtunk. Elkezdett sötétedni, és hideg is lett. Féltem, hogy Bella meg fog fázni.
- Nem fázol? - kérdeztem.
- Egy kicsit. Melegebben is öltözhettem volna. - húzta össze magán a vékony kabátját.
Gondoltam lesz ami lesz, és átkaroltam a vállát és közelebb húztam magamhoz. Először meglepődött, de nem lökött el. Elpirult, elrebegett egy köszönömöt, és közelebb bújt hozzám. Teste tökéletesen simult az enyémhez, és hihetetlen boldogság járta át az egész testem. Féltem, hogy tényleg meg fog fázni, így a város egyik legjobb étterméhez vezettem.
- De Edward. Nem is ilyen alkalomhoz öltöztem. És nem kell ilyen drága helyre hoznod. Egy kávé is elég nekem. - próbált szabadkozni, de a mutató ujjamat az ajkaira tettem, hogy elhallgasson.
- Te még egy zsákban is gyönyörű lennél, és nem teher téged egy olyan helyre elvinnem, amilyet megérdemelsz. - mondtam, és ismét elpirult, és pedig csak az ajkait tudtam nézni, amit az előbb, ha csak az ujjammal is, de érezhettem.
A vacsora nagyon kellemes volt, és nagyon jól éreztem magam, de úgy láttam, Bella sem unatkozott. Az órára pillantva láttuk, hogy elszaladt az idő, és ideje volt hazakísérnem, mielőtt az apja még keresni kezdi.
- Megérkeztünk. - mondta, és szomorúságot véltem kihallani a hangjából.
- Mikor indulsz?
- Holnap korán reggel.
- És mikor láthatlak újra?
- Nem hiszem, hogy találkozhatunk többet.
- Akkor te is tudsz a jelöltedről.
- Igen. - mondta - De engem nem lehet csak így eladni. Harcolni fogok apám ellen.
Nem tudtam mit mondani, elkeseredett voltam. Egy puha érintés emelte fel a fejem. Bella keze az arcomon pihent, és én, mint egy kiskutya, úgy bújtam bele az érintésébe.
- Írok neked minden nap.
- Várni fogom minden nap. - mondtam kis mosollyal az arcomon. Nem tudtam megállni, meg kellett csókolnom. Lassan közelíteni kezdtem felé, keze még mindig az arcomon volt. Ha nem akarja, ellökhet magától, de nem tette. Ajkunk összeért, és én úgy éreztem, hogy a mennyekben vagyok. Lágyan csókoltuk egymást, mégis olyan szenvedélyesen, hogy azt hittem menten elégek. Lassan elváltunk egymástól, és nem tudtam elképzelni, hogyan fogom kibírni ezt a pár hónapot, míg újra hazajön.
- Mikor láthatlak újra? - kérdeztem meg megint.
- Három hónap múlva vége az egyetemnek, és hazajövök. De nem tudom, hogy mi lesz azután.
- Ha kell, megszöktetlek. - mondtam komolyan.
- Remélem nem lesz rá szükség. Beszélek apámmal. Meggyőzöm, hogy nem jól választott.
- alig várom már, hogy újra láthassalak. - mondtam, és újra megcsókoltam. Fájó szívvel engedtem el, és néztem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Még álltam ott a ház előtt, és azon gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni nélküle.
A következő hónapok csigalassúsággal teltek, semmi sem tudta lekötni a figyelmemet. A nap fénypontja mindig az volt, amikor megkaptam a levelét. Ittam minden szavát, és azonnal válaszoltam neki. De a nap többi részében csak élettelenül végeztem a dolgomat. Jártam az egyetemre, bejártam a kórházba gyakorlatra, segítettem apámnak az üzletben, de csak vegetáltam. Egyik nap apám bejött este a szobámba.
- Fiam, ez nem lesz így jó. Komolyan kellene már találnod egy rendes lányt. Bella mérföldekre van tőled, és már másnak ígérték. Az anyja elhagyta őket egy másik férfiért, a hírük sem túl jó. Nem való hozzád. - mondta apám nyugodtan, engem mégis feldühített.
- Azt mondtad, hogy a bálon választanom kell egy rangban hozzám méltó lányt. Hát választottam. Nem volt más kitételed, én teljesítettem. Szeretem őt. Teljes szívemből, és nem fogom hagyni, hogy máshoz kényszerítsék! - kiáltottam, és az asztalomon lévő poharat a falhoz csaptam. Apám meglepődött kitörésemen, és szótlanul kiment a szobámból.
A napokból hetek lettek, a hetekből hónapok. Megvolt Tomék eljegyzése, és azt kívántam, bárcsak az enyém lehetne, holott mindig a házasság ellen voltam. Lassan elérkezett Bella hazaútja és gyermeki lelkesedéssel vártam, bár féltem is, hogy mi lesz velünk. Reméltem, hogy minden rendben lesz, bár volt bennem egy kis rossz érzés, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Az utolsó levélből, amit szerelmem írt, megtudtam, hogy három nap múlva érkezik, és szeretné, ha várnám a házuk előtt pontban öt órakor. Rajtam ne múljon, gondoltam, de az a bizonyos rossz érzés felerősödött bennem.
A maradék idő most az idegességem miatt gyorsan eltelt, és azon kaptam magam, hogy a rendőrfőnök háza előtt állok. Az ajtó kinyílt, és Mr. Swan lépett ki rajta.
- Már vártalak. - mondta keményen - Gyere. - intett, majd besétált az ajtón. Remegő kézzel nyomtam le a kapun a kilincset, és azt hittem el sem jutok az ajtóig, úgy remegett a lábam. Férfi létemre, szégyen-nem szégyen, féltem. Beértem a hatalmas házba, és az inas elvette a kalapom és a kabátom, majd a szalon felé intett. A meglepettség miatt ledermedtem az ajtóban. Ott ült Bella apja, és a híres szeszcsempész fia Raymond Bank. Egy maffiózó egy rendőrrel cseveg. Én ebből már nem jöhetek ki jól. Még midig az ajtóban álltam.
- Meddig akarsz még itt állni fiam? - kérdezte remélhetőleg leendő apósom gúnyosan. Közelebb mentem, és először Raymondot üdvözöltem.
- Akkor majd még beszélünk Ray. - nyújtott kezet neki Charlie, majd a fiú felállt, és elhagyta a házat.
- Vele már beszéltem. - fordult most hozzám - Most veled szeretnék. Isabellával volt egy pár komoly beszélgetésem, és néhány vitám az elmúlt hetekben. Nem tetszett neki a választásom. Azt mondta, hogy nem hajlandó hozzámenni egy maffiózóhoz, és hogy nézne ki az, hogy a rendőrfőnök lánya és szeszcsempészhez megy feleségül. És ebben van is igazság. De nem tetszik nekem az ő választása sem. Ami te lennél. - nézett rám szigorúan.
Olyan boldogság áradt szét bennem, amit eddig még sosem éreztem. Én vagyok az ő választása. El sem akartam hinni.
- De ebbe én nem vagyok hajlandó belemenni. Tudom, hogy az anyagi hátteret meg tudod adni neki, de alig ismered.
- Rayt jobban ismeri? - kérdeztem vissza kissé szemtelenül.
- Őt én ismerem jobban.
- De Bella nem. - makacskodtam, holott tudtam, nem kellett volna - És nem igaz, hogy nem ismerem. Tudom, hogy mi a kedvenc virága, könyve, ki a kedvenc írója, zeneszerzője. Tudom mikor van a születésnapja, és hogy mennyire szereti magát, milyen hálás a neveléséért, és hogy kint tanulhat külföldön. - soroltam egy levegővel.
- És ezt a sok mindent mikor is tudtad meg róla? Mindet a bálon?
- Nem, persze, hogy nem, hanem… - akadt bent a levegőm, hiszen apja tudta nélkül találkoztunk.
- De máskor nem is találkoztatok. Vagy mégis? Gyerünk fiam, mesélj! Tudod, hogy úgy is kiderítem!
Nem akartam mesélni, mégis megeredt a nyelvem. Elmondtam, hogy mikor találkoztunk. Iszonyatosan dühös lett az apja, és az is megfordult a fejemben, hogy lelő. De lassan csillapodott a dühe, és kis hallgatás után megszólalt.
- Nem találkozhatsz vele. A tudtom nélkül. Csak gardedám felügyelete alatt láthatod. Ki kell érdemelned a bizalmam. És ha azt látom, hogy jól bánsz vele, és kiérdemled a lányom kezét, majd akkor visszatérünk az ügyre.
Még a feltételek ellenére is örültem, hogy van esélyem Bellánál.
- Köszönöm uram, akkor én most megyek is, nem szeretnék zavarni. - álltam fel, és indulni akartam.
- Isabella bármelyik percben megérkezhet. Megvárhatod. - mondta az apja, bár elég kelletlenül. És ahogy kimondta ezt, hallottuk is begördülni a kocsit. Lázas izgalommal az ajtó felé indultam, és éppen láttam Bellát kiszállni. Amint meglátott, eldobta a táskáját a kezéből, és felém szaladt. A nyakamba vetette magát, és én legszívesebben addig csókoltam volna, ameddig levegővel bírtam volna. De nem tehettem, az apja szúrós tekintetét éreztem a hátamban. Lefejtettem karjait a nyakamból, és távolabb lépve tőle, kezet csókoltam neki.
- Örülök, hogy hazajöttél. - mondtam neki mosolyogva.
- Mi a baj? - kérdezte megrökönyödve.
- Kislányom, ez nem helyénvaló viselkedés. - jött közelebb az apja - Edwarddal beszélgettünk kicsit, és lefektettem bizonyos szabályokat. És ő el is fogadta, és ehhez tartja magát.
- Nem értek semmit. - mondta Bella.
- Ő lehet az udvarlód, ha én megfelelőnek találom hozzád. A többi részletet majd megbeszéljük, ideje haza indulnia, későre jár már.
Egy újabb kézcsókkal elköszöntem, és elindultam hazafelé, közben megterveztem, hogy mivel fogom Bella apját meggyőzni, no meg persze Bellát.
A következő hetekben számos programot szerveztem. Voltunk cirkuszban, moziban, színházban, kabaré előadáson. Tomékkal vagy nélkülük, de a gardedám mindig mellettünk volt. Még Bella kezét se foghattam meg, azt is napok múlva tehettük meg, hogy belém karolt. Mindketten nagyon csalódottak voltunk, hogy ilyen szorosan fogtak minket, mégis megérte a sok küzdelem. Két hónapos gardedám kíséret után Bella apja megengedte, hogy elvigyem a lányát kettesben vacsorázni, és hozzátette, hogy reméli, hogy nem fogok tétlenkedni.
A vacsora estéjén 10 perccel hamarabb érkeztem a házhoz. Az inas kinyitotta nekem az ajtót, és azonnal ment Bellának szólni, hogy megérkeztem. Sietve jött vissza, és azt mondta, hogy a kisasszonynak kell még idő, és hamar jöttem. Kérettem Bella apját, és a dolgozószobájába vezetett.
- Egy kérdést szeretnék feltenni önnek uram. - kezdtem határozottan a mondandómat, de a hangom a végére megremegett. - nem tudom, mennyire tartja korainak, de szeretném az áldását kérni. Ma este meg szeretném kérni Bella kezét.
- Az utóbbi időben figyeltem minden lépésedet, amit a lányommal együtt megtettél. És a tudtodon kívül, de amit nélküle is. - határszünetet tartott, és a hideg verejték futkosott rajtam - És az elmúlt időkben mutatott viselkedésed alapján érdemesnek tartalak a lányom mellé. Áldásomat adom, de…
- De? - kérdeztem félve vissza.
- De ha csak egyszer is meg mered bántani, a tó fenekén a halakkal fogsz hálni. - mondta komolyan, és egy másodpercig sem kételkedtem az igazában.
Próbáltam a vigyort eltűntetni az arcomról, és sikerrel is jártam, mivel Bella a desszert elfogyasztásáig nem is sejtette, hogy mire készülök.
- Olyan jó, hogy ma este senki sem figyelt minket, hogy ma megérinthettük egymást, amikor akartuk.
Nem bírtam tovább halogatni a dolgot, és belekezdtem a mondandómba.
- És remélem, ezután még több ilyen lehet. Hogy csak én tarthatok kizárólagos jogot arra, hogy megérintselek. - közben felálltam, és letérdeltem elé - Isabella Marie Swan. Részesítenél abban a hatalmas megtiszteltetésben, hogy hozzám jössz feleségül? - kérdeztem kedvesemtől, akinek már potyogtak a könnyek a szeméből. Azt hittem, hogy már nem is fog válaszolni, amikor nagy levegőt vett, és kimondta a számomra legszebb szót.
- Igen! - és a nyakamba vetette magát. Hevesen csókoltuk a másikat, hiszen olyan régen nem tehettük már ezt. Elővettem a zsebemből anyám jegyűrűjét, és felhúztam a menyasszonyom ujjára.
A következő hetek iszonyatos gyorsasággal teltek, és a elérkezett az esküvőnk napja. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténhetett, és tényleg itt állok a templomban a pap mellett, és várom a kedvesemet, hogy belépjen az ajtón, és végre az enyém lehessen. A zene felcsendült, és én visszatartott levegővel álltam ott, amikor megláttam őt.
A ruha hófehér csipke volt, és olyan volt benne, mint egy angyal. Fátyla a hagyományokkal ellentétben nem volt, csak egy hatalmas fehér virágot tűzött a hajába. Alig vártam, hogy odaérjen hozzám, és végre a feleségemnek mondhassam. Az esküvőn mintha szárnyalt volna az idő, mégis minden egyes mozzanatára emlékeztem. Bella mosolyára, miközben apja oldalán felém lépdelt, a könnyekre a szemeiben a szertartás alatt, az első hitvesi csókunkra. Arra is jól emlékszem, mikor apja a beszédében finoman emlékeztetett előző beszélgetésünkre, miszerint rendőr, és tudja használni a fegyverét. De én kérném arra, hogy lőjön le, ha akár csak egy pillanatra is megbántanám szerelmemet. Az éjfélhez közeledve a két apa kis figyelmet kért a násznéptől. Éppen Bellával táncoltunk, amikor is mindenki körénk gyűlt, és hatalmas meglepetést kaptunk. Apáink közösen egy házzal ajándékoztak meg minket. Egy autó várt már ránk, és azonnal oda vitt minket. Holnap délelőtt pedig onnan indulhatunk a nászutunkra. Nem máshova, mint Londonba.
A kocsi lefékezett egy hatalmas ház előtt, és mi alig mertük elhinni, hogy ez a miénk.
- Sok unokát szeretnének, biztos azért vettek ekkora házat. - álmélkodott Bella.
- Akkor talán ideje lenne nekilátni, hogy teljesítsük a kívánságukat. - kaptam az ölembe a feleségemet, és a hálószobáig meg sem álltunk. Belépve mindkettőnket elkapott a pánik.
- Edward, én még… szóval… én még soha nem… - próbálta Bella elmondani nekem, hogy még soha nem volt férfival.
- Csss, szerelmem. Akkor majd most mind a ketten beletanulunk. Lesz rá elég időnk. - kacsintottam rá, de én is ugyan úgy izgultam. Megcsókoltam, és közben az ágy felé araszoltunk mind a ketten. Megfordítottam, hogy a ruhája hátuljához hozzáférjek, és elszörnyedtem a sok domb láttám.
- Ezzel sose fogok végezni. - adtam hangot nemtetszésemnek.
- Van rá elég időnk. - ismételte kuncogva, de sóhajjá alakult át, amint megérezte a hátán, hogy minden gomb után egy csókot adok a felszabadult területre. Amint végeztem a gombolással, lassan bújtattam ki a ruhából szerelmemet, és áhítattal néztem csodálatos testét. Megfordítottam, és elpirulva sütötte le a szemét. Felemeltem az állát óvatosan, hogy a szemembe nézhessen.
- Gyönyörű vagy, egyszerűen káprázatos, ne légy zavarban. - mondtam neki, és bizonyítva megcsókoltam. Remegő kezeivel próbálta meg kigombolni az ingen, és levenni a nyakkendőmet, miközben a nyakát hintettem be csókokkal. De végül sikerrel járt, és simítva tolta le a vállamról az anyagot. Lassan húzta végig egyik ujját fedetlen mellkasomon, aminek hatására remegni kezdtem. De nem volt elég neki, ujját ajkai követték, és ezzel teljesen elvette az eszemet. Felrántottam magamhoz, és az ölembe kapva az ágyra fektettem, és felé tornyosulva csókoltam őt. De úgy éreztem nem bánja, mert kezei folyamatosan simogattak, a lábait derekam köré csavarta. Túl sok ruha volt még rajtunk, ezért lecsúsztam, és a harisnyakötőt kezdtem bontogatni, majd a finom anyagot a fogaimmal húztam le, és visszafelé a felszabadult területet alaposan végigcsókoltam. Bella felkönyökölve figyelte a ténykedésem, és a szemein láttam, hogy mennyire élvezi. Amint kivégeztem a harisnyát, kihasználtam, hogy a háta szabad, és a fűzőjét kezdtem el bontogatni, miközben szakadatlanul csókoltam. Egyre türelmetlenebb lettem, és egy határozott mozdulattal szétszakítottam a finom darabot. De egyikünk sem bánta, főleg nem akkor, amikor a kezeimbe vehettem Bella formás kebleit. Óvatosan simogattam őket, mintha porcelánból lennének, és nem bírtam ki, hogy ne ízleljem meg. Amint a nyelvem elkezdte kényeztetni, Bellából hangos nyögés szakadt fel, amit a szája elé kapott kezével próbált meg elfojtani.
- Hallani akarom a hangod. Hallani akarom, hogy élvezed. - mondtam, majd elvettem a kezét a szája elöl. A kezemet megragadva átfordította a helyzetünket, így én kerültem alulra. A kebleit eltakarta előrehulló haja, így félresöpörve az útból akadálytalanul csodálhattam. De Bella nem hagyott sok időt, mert azonnal a nadrágomat kezdte el bontogatni, és az alsó nadrágommal együtt rángatta le rólam. Teljesen meztelenül feküdtem előtte, és úgy láttam tetszett neki. Mellém térdelt, és simogatni kezdett. Először csak a mellkasomat, majd lentebb tévedt a keze a hasamra, és végül elérte a már amúgy is kemény férfiasságomat. A meglepetéstől felnyögtem, és hirtelen felültem az ágyban.
- Valami rosszat csináltam. - kapta rám ijedten a tekintetét.
- Ellenkezőleg. - ráztam a fejem - Túl jót.
- Akkor had csináljam. - lökött vissza az ágyra, és a kezébe vette az irányítást. Lassan simogatott, és mégis csak rövid ideig bírtam. Hirtelen fordítottam magam alá, és csókokkal halmoztam el, ahol értem. Lassan haladtam lefelé, amíg el nem értem a bugyiját. Ezt is a számmal húztam le róla, és a lábán visszafelé haladva beborítottam minden apró puszikkal. Ahogy egyre fentebb értem, Bella önkéntelenül is, de egyre jobban széttárta a lábait, felkínálva így magát. Kaptam a lehetőségen, és először apró csókot adtam nőiességére. Ő is hasonló képen reagált, hirtelen felpattant.
- Túl jó. - zihálta, de óvatosan visszanyomtam az ágyra. Kezeimmel néhányszor végigsimítottam rajta, majd ismét az ajkaimmal kényeztettem. Minden egyes érintésemre összerezdült, és hangos sóhajok hagyták el ajkait. Amint a nyelvemmel óvatosan belé furakodtam, egy hangos sikoly kíséretében utolérte a gyönyör. Remegett egész testében, és én arcát simogatva próbáltam meg lenyugtatni. Még ízével a számban csókoltam meg és térdeltem a combjai közé.
- Ha valamit rosszul csinálok, vagy nem is tudom, azonnal állíts le. - kértem, mert féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
- Ne beszélj annyit, csak csináld! - rótt meg mosolyogva, és megcsókolt, én pedig lassan összeillesztettem a testünket. Szűk volt, és nagyon forró, és olyan érzés, amit nem lehet szavakkal leírni. Bella összeszorította a szemét, és egy percig ki sem nyitotta azt. Éppen akartam valamit tenni, hogy megszűntessem a fájdalmát, de kinyitotta a szemét, és aprót mozdított a csípőjén. Ez olyan érzelem lavinát indított be nálam, hogy hangosan felnyögtem, és mozogni kezdtem. Először lassan, de ez Bellának nem volt elég, mert belemarkolt a fenekembe, és gyorsabb tempóra ösztönzött. Nem tudtam nem megadni neki, miközben vadul téptük egymás ajkait. Nyelvünk és testünk egy ritmusra táncolt, és a gerincem mentén végigfutott egy furcsa érzés, majd egyre gyakrabban, mikor már éreztem, hogy egyre közelebb a vég. Bella sikolyai egyre hangosabbak lettek, de azt hiszem nálam nem volt hangosabb.
- Bellah… - nyögtem alig hallhatóan - Már nem bírom sokáig - vallottam be neki.
- Akkor gyere velem. - súgta, és éreztem, hogy megfeszül a karjaimban, és férfiasságom körül lüktetni kezd. Ez már nekem is túl sok volt, mert a következő lökésnél én is a mennyországban éreztem magamat. Óvatosan ránehezedtem szerelmemre, aki ezt egyáltalán nem bánta, és szorosan magához ölelt.
- Ez csodálatos volt. - mondta alig hallhatóan, miközben kapkodta a levegőt.
- Köszönöm. - csókoltam meg lágyan.
- Azt nem mondtam, hogy ennyi volt. - fordította meg helyzetünket, mikor érezte, hogy le akarok róla mászni. És a csípőmre ülve újraélesztette bennem a tüzet, abban reménykedve, hogy ma éjszaka tényleg szülők lehetünk.

Aprót ráztam a fejemen, hogy eltüntessem a buja képeket. Rosalieék szobájában álltam a tükör előtt, és a nyakkendőmet igazítottam. Biztos, hogy sokáig állhattam már bámulva a tükör előtt, mert Emmett hatalmasat vágott a hátamra.
- Azt hittem már meghaltál. Vagy beijedtél. - vigyorgott rám a tükörbe.
- Emmett már majd száz éve halott vagyok, és nem ijedtem be, csak elgondolkodtam.
- Azt látom, már tíz perce bámulod magad a tükörbe. Ennyire egoista te sem lehetsz. - vigyorgott még mindig rám, és kiment a szobából. Még most is alig tudtam elhinni, hogy az imént átéltek nem a valóság volt. Pedig annyira annak tűnt. És mégis itt állok, vámpír vagyok, és fél óra múlva elveszem életem szerelmét, akivel az imént még majd száz évvel korábban emberként házasodtam össze. Kicsit zavarodott voltam, de mégis tetszett, amit a képzeletem vetített elém. És remélem, hogy néhány óra múlva a nászutunkon ugyanígy tarthatom majd a karjaimban azt a nőt, aki mindennél jobban szeretek.

…VÉGE


2011. november 24., csütörtök

Indecisive – Döntésképtelen Alicia Mirza novellája


Indecisive – Döntésképtelen

Az ész és a szív harca



Egy aprót sóhajtottam, és lehajtottam a fejemet az asztal lapjára. Felpillantottam, s az egyetlen fényforrásra a pislákoló asztali lámpára pillantottam a szűk szobában. Olyan érzésem volt, mintha fulladoznék, a dohos levegő nem adott elég friss oxigént, az apró dolgozószoba pedig olyan volt, mintha egy cella lenne.
 Az én börtönöm.
 Még egy sóhajt megeresztettem, és tovább bámultam a lámpát. Egy emberöltő hosszúságú idő után rápillantottam a sötétségbe borult faliórára s csalódottan konstatáltam, hogy mindössze tíz perc telt el. Egy üres lap felé nyúltam az asztalon, s firkálgatni kezdtem. Talán fél óra múlva történt, hogy a lámpa egyre jobban pislákolni kezdett, s idegesítővé vált a percenként sötétségbe boruló szoba.
 Hangtalanul felálltam, s a szemközti falhoz léptem, majd felkapcsoltam a mennyezeti lámpát. A szoba fényárba kezdett úszni, s átkoztam magamat, hogy erre eddig nem voltam képes rájönni. Éppen vissza készültem ülni a süppedős forgószékbe, amikor egy hang ütötte meg a fülemet a másik szoba felől.
 Bár egész életemben azt hallottam, hogy hallgatózni tilos, mégis a kíváncsiság, és az unatkozás okozta ingerültség győzött a jó oldalam felett. Óvatosan a két szobát összekötő ajtóhoz léptem, s a fülemet ráhelyeztem. A szívverésem felgyorsult, a lélegzetem elakadt, amikor két ismerős hangot meghallottam.
 - Szóval tagadja, hogy ott lett volna. – A dühödt hangot, amely ezt a mondatot kiejtette a száján egyből felismertem, apám volt az.
 - Azt tagadom, hogy bármit is loptam volna, vagy bárkit is bántottam volna, ami azt illeti ott voltam. - A következő hang is ismerősen csengett, biztos voltam benne, hogy hallottam már valahol, de nem tudtam beazonosítani.
 - És azt tagadja, hogy ismerte azt a férfit, aki elsütötte a ravaszt? – kérdezte apám egyre ingerültebben.
 - Nem, tényleg ismertem – vallotta a hangja alapján nálam nem sokkal idősebb fiú be.
 - Milyen kapcsolatot ápolt az elkövetőkkel?  - A fiú válaszát nem hallottam, ő jóval halkabban, nyugodtabban beszélt, mint az édesapám.
 - Ugye tudja, hogy ennyi pont elég ahhoz, hogy lecsukassam. Ott volt az elkövetőkkel, ismerte őket, sőt az elmondások alapján ön is velük jött, ön is bűntárs.
 - Azt viszont kihagyta, hogy nem él lövöldöztem, s loptam, hanem én megmentettem egy lány életét – reagált a fiú is. Émelyegve elléptem az ajtótól.  Muszáj volt megkapaszkodnom az asztal szélében, mert újra rám törtek az emlékek.
 Délután volt, bár a Nap még magasan járt az égen, sehol egy felhő, a madarak boldogan csiripeltek. Az ősz már megérkezett, a hőmérséklet már sokat csökkent, de egy lengébb kabát pont elég volt. A bank felé igyekeztem, ki akartam venni egy kis pénzt, hogy elmehessek vásárolni másnap Sophie-val.
 Beléptem a napfényben úszó épületbe, s az automata felé vettem az irányt. Minden a megszokott volt, az alkalmazottak intézkedtek, az ügyfelek idegesen pillantgattak az órájukra, és türelmetlenül vártak.
 Ha öt perccel előbb érkezem, s nem beszélgettem volna még a legjobb barátnőmmel az iskolába, akkor még szépen kisétáltam volna az ajtón az előtt, hogy bármi történt volna, de én nem így tettem.
 A táskámban keresgéltem a bankkártyámat, tegnap este pakoltam át, s nem emlékeztem hova tettem a pénztárcámat. A nyugodt csendet egy hirtelen sikoly zavarta meg, s hátrafordultam.
Kővé dermedtem.
Egy csapat sí maszkos pisztollyal felszerelt férfi jelent meg a márvánnyal díszített teremben, s a bank, mint egy méhkas felbolydult. Mindenki sikítozva szaladt, az álarcosok pedig kiabáltak, s hadonásztak a pisztollyal. Nem mozdultam. Nem TUDTAM mozdulni, az agyam parancsaira nem válaszoltak a végtagjaim, olyan volt, mintha lelassult volna az idő, s én egy távoli megfigyelő lettem volna.
Láttam, ahogy az egyik fiatal alkalmazott lány idegesen pakolja a pénzt a zsákba, láttam, ahogy a többi ügyfél feltett kezekkel lehasal, látom, ahogy a sarokba állított pénzautomata mellett állva kiszúr az egyik elkövető. Látom, ahogy a szája mozog és hadonászik felém, de az agyamig nem jutnak el a szavak.
Ekkor felemeli a pisztolyát s rám céloz, a ravasz elsül, s én becsukom a szememet. Várom a halált, mert tudtam, nincs menekvés számomra, egyszerűen a sokktól mozdulni sem tudtam. Azonban nem azt történt, amit vártam. Oldalról egy súlyos lökést éreztem, s a becsapódást. A márvány padlóba vertem a fejemet, a megmentőm, aki pedig teljes erejéből ellökött rajtam feküdt.
Csukott szememet alig merem kinyitni, de amikor megérzem a fémes illatot, s a fejemhez kapva meleg ragacsos valami lepi be a kezemet, akkor felpattannak a szemhéjaim. Csak egy pillanatra láttam a megmentőmet, de ez is elég volt, hogy örökre az emlékeim között éljen tovább. Rajta is sí maszk volt, s fekete dzseki és nadrág, de az álarc alól kivillant a gyönyörű smaragd szempár.
Nem tudtam mi történt, amíg a földön feküdtem, de az utca felüli ablakra pillantva megláttam a villogó rendőrautókat, s még mielőtt megpróbálhattam volna felkelni apám rontott be az ajtón, olyan gyilkos pillantásokkal nézve körül, amilyet tőle még sohasem láttam, majd rám tévedt a pillantása, s az aggódás elemi erővel sújtott le rá.
Behunytam a szememet, de éreztem, ahogy még mindig reszketek. Mikor kinyitom, az ajtó csukódik, s egy fiú rohan szinte át a szobán. Csak egy pillantást vet az irányomba, de így is felismerem a smaragd zöld szempár tulajdonosát. Mielőtt gondolkoztam volna sietve utána indultam. Átvágtam a rendőrkapitányságon, és kiléptem a friss őszi levegőre. A fiú már az utca sarknál járt, amikor utána kiabáltam.
- Hé, várj! – Úgy tűnt, hogy nem hallotta meg, vagy csak nem akarta meghallani, de aztán hátrafordult, s csodálkozva meredt rám. Kihasználtam az adandó alkalmat, s odarohantam hozzá.
- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet – suttogtam alig hallhatóan lesütött szemekkel, s a cipőmet vizslattam. Nem mertem a szemébe nézni, féltem a reakciójától is.
- Honnan? – kérdezte kíváncsian, s erre felpillantottam. Egy felettébb helyes, velem körülbelül egykorú, maximum egy-két évvel idősebb fiú állt előttem. Az őszi szél összekuszálta alapból kissé összevissza álló rakoncátlan sötétbarna, majdnem fekete tincseit, ajkain pedig halvány mosoly játszadozott. A fiú nyúlánk volt, de látszott rajta, hogy jó erőben van.
- A szemed… felismertem a szemeidet – mondtam, miközben próbáltam ellenkező irányba nézni, de így is éreztem, hogy elpirulok.
- A szemeimet? Miért, mi olyan különleges bennük? Olyan semmilyen színűek, leginkább pocsolyára tudnám őket hasonlítani – mondta, s grimaszolt egyet hozzá.
- Pocsolya? Néztél már valaha tükörbe? Olyanok, mint két smaragd – mondta egy halkabban, a végét már csak motyogtam, de láttam a fiún, hogy meghallotta.
- Egyébként szívesen. Mark vagyok, Mark Black. – Nyújtotta felém a kezét.
- Annabel, Annabel Lear – mondtam.
- Annabel, gyönyörű név – mondta, s már meg sem lepődtem, ahogy az arcom égni kezdett.
- Mit szólnál, hogyha úgy köszönnéd meg a dolgot, hogy eljössz, velem mondjuk egy étterembe – mondta, mire nekem összeszorult a szívem. Markra pillantottam, majd elfordulok. A szívem egyből ujjongott, s azt kiáltotta „Igen”, azonban az eszem mást mondott: „Ez a fiú egy bűnöző, ő maga volt az egyik elkövető.”
- Sajnos nemet kell mondanom – válaszolom rebegve, a fiú szemében megértés csillan és… csalódottság.
- Természetesen megértem. – Bólintott. – Akkor hát, szia – mondta, s eltűnt az utcasarkon. Én csak bámultam, s bámultam utána.
- Szia – nyögtem ki, bár Mark valószínűleg már messze járt. Zsongó fejjel baktattam visszafelé az irodába, s rogytam le a székbe, észre se vettem, hogy az apám is a szobában van.
- Hol voltál? – kérdezi mérgesen.
- Kellett egy kis friss levegő, nem éreztem jól magam – füllentettem, bár így visszagondolva nem is nagy hazugság, hiszen a bezártságtól tényleg fuldokló érzésem volt.
- Most már jól vagy? – kérdezte aggódva, a méreg azonnal eltűnt a vonásaiból, s a hangjából.
- Már sokkal jobban. – Bólintottam. Jól van, még egy hazugság, sokkal rosszabbul vagyok. – Ki volt az a fiú, aki szinte kirohant tőled? – kérdezem ártatlanul egy fél perc néma csönd után. Apa frusztráltan néz rám, mintha nem tudná, mit mondjon el, s mit nem.
- Az egyik… elkövető – válaszolja végül.
- Akkor miért nincs már börtönben? – kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Ő volt az, aki félrelökött Téged, s ezt enyhítő körülménynek számolták föl, főleg az után, hogy szembefordult a többivel – válaszolta végül apa.
- Szóval… semmit nem fog kapni? – kérdeztem.
- Még folyik az ügy – mondja és érzem, hogy ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Még köszön egyet, s visszasétál az irodájába. Remek, még két órát tölthetek itt, mert apa nem engedi, hogy egyedül menjek (sőt igazából rajta kívül bárkivel) bárhova, szóval megvárhatom, hogy lejárjon a műszaka, majd hazavisz kocsival az egy utcára lévő házunkhoz.
      Még egyet sóhajtok, majd újra az asztallapra hajtom a fejemet, azonban az hideg, s kemény, ezért a pulcsimat a kezem alá gyűröm. Némán hallgatom, ahogy az óra kattog, míg végül azt hiszem elbóbiskoltam.
Két nap telt el az óta az ominózus találkozás óta, amiről természetesen otthon nem számoltam be, azonban valaki másnak igen… Éppen Sophiéknál ültem, s tovább faggatott.
- Szóval lehet, hogy megússza? Akkor miért nem próbálod meg vele? – kérdezte a barátnőm körülbelül ezredszerre.
- Jah, komolyan, te olyannak ismersz, aki csak úgy elmegy egy idegen, ráadásul bűnöző fiúval randizni? – kérdeztem a szememet forgatva, azonban úgy tűnt Sophie-nak fel sem tűnt a dolog.
- Miért ne, ahogy elmondtad nagyon helyes fiú, s megmentette az életedet – mondta a barátnőm.
- Előtte meg ki akart rabolni egy bankot – szúrtam közbe.
- Ne légy már ilyen, bárcsak engem hívna el egy titokzatos, jóképű srác.
- Hahó, neked pasid van, mi van Jasonnel?
- Azért álmodozni még lehet…
- Javíthatatlan vagy Soph.
- Én is szeretlek téged Any.
Még sokat beszélgettünk Sophie-val, azonban hatkor úgy határoztam, hogy hazamegyek. Tárcsáztam apa számát, hogy mikorra tudna ide érni, azonban kiderült, hogy apának nagyon fontos ügye van most, és anya is dolgozik még.
Apa hiába próbált bármilyen megoldást találni, semmi sem jött össze, s végül úgy határozott, hogy egyedül is hazamehetek. Elbúcsúztam még gyorsan Sophie-tól, s elindultam haza, útközben azonban bementem egy kis ABC-be, s vettem egy Coca Colát (anya fogorvos, és az ő környezetében sohasem ihatok semmilyen egészségtelen cukros löttyöt, ezért minden esendő alkalmat kihasználok.
Éppen befordultam az egyik sarkon, amikor hirtelen éreztem, hogy a fölön kötök ki valamilyen erőhatásnak hála. A kólám a fölön kötött ki, de legalább nem a ruhámon, azonban valami, vagyis inkább esetemben valaki más kötött ki rajtam.
Kellett egy pár másodperc, amíg rájöttem, hogy ki is fekszik rajtam: Mark.
Amilyen gyorsan csak tudott lemászott rólam, s sűrű bocsánatkérések közepette állt fel. Úgy tűnt nem nézett még felém, ezért történt az, hogy csak mikor már én is álltam esett le neki, hogy kit is sikerült „letámadnia”.
- Annabel? – kérdezte meglepetten.
- Szia – köszöntem neki.
- Micsoda meglepetés. Nem mellesleg nagyon sajnálom az esést, s a kóládat. – Nézett rám boci szemekkel.
- Semmi baj, én is hibás vagyok, nem figyeltem – válaszoltam udvariasan.
- Mi lenne, ha kiengesztelnélek egy kávéval? – kérdezte halványan mosolyogva. Elgondolkodtam. Sophie-nak talán igaza lehet, egy próbát megér, de aztán bevillant az apám hangja „Az egyik… elkövető.”. Apa mindig is védett, s a baleset óta majdhogynem huszonnégy órás megfigyelés alatt vagyok, szeretem őt, de lassan megfojt.
Sohasem gondoltam, hogy ilyet teszek, s mintha egy másik lány szájából hallottam volna, megszólaltam:
- Sajnos nem jó, nem szeretem a kávét, azonban a forrócsokit annál jobban. – Láttam, ahogy Mark szeme felcsillan, s rájöttem, hogy mit mondtam egy másodperccel azelőtt.
- Szóval forrócsoki. Tudom a város legjobb forrócsokisát. – Mosolyodott el. Még lemondhatom- győzködtem magamat, de megint csak a rendőrőrsi szoba fullasztó bezártsága, s magánya jutott eszembe, s elvettem az ötletet.
Életembe először lázadni akartam, azt akartam, hogy egyszer én dönthessek, hogy azt csinálhassam, amit akarok, s olyat tettem, amit ez előtt a pillanat előtt sohasem tettem volna meg. Markhoz sétálok, s belesuttogom szexisen a fülébe.
-  Csodás. – Majd, mint aki jól végezte a dolgát tovább indultam, de olyan lassan, hogy Mark biztosan utolérhessen.
- Hé, várj Bell – mondta, mire megepedten fordultam vissza.  Eddig még sohasem hívott így senki, mindenkinek csak Any, vagy egyszerűen Anne voltam.  De valahogy tetszett a név, különleges volt.
- Bell? – kérdeztem kíváncsian.
- Pont olyan gyönyörű vagy, mint Bell a Szépség és a Szörnyeteg című történetben – válaszolja mosolyogva, amint utolér. – Mellesleg mi lenne, ha én vezetnék, mert a hely, ahova vinni akarlak az ellenkező irányban van.
- Vezess mester! – mondtam felszabadultan. Nem értem magamat:
1. egy idegen fiúval vihorászok az úton, ahelyett, hogy hazamennék.
2. nem elég, hogy idegen, de valószínűleg bűnöző is.
 3. a szüleim semmit sem tudnak mind erről.
4. engedem, hogy csak úgy bárhova elvigyen, s simán kirabolhat vagy akár meg is erőszakolhat egy sötét eldugott sikátorban.
    Szóval összességében megállapíthatjuk, hogy egy őrült vagyok, jó tudni.
- Mesélj magadról – mondja, amint sétálunk az úton.
- Teljesen átlagos vagyok. Apám rendőr, anyám orvos, egyke vagyok. Mindig is féltettek, s az… eset óta gyakorlatilag a saját szobám, s a rendőrségi dolgozószobák egyikének lettem a rabja. Most vagyok végzős a gimiben, s én is orvos szeretnék lenni, mint az anyám. Nem vagyok valami szociális alkat, de van egy barátnőm, akivel szinte pelenkás korunk óta jóban vagyunk.
- És mi a hobbid? – kérdezte kíváncsian, legalábbis úgy tűnt nekem.
- Imádok olvasni, s rajzolni – válaszolom.
- Várj, állj meg – mondja úgy egy perc múlva, én pedig értetlenül nézek rá. Megfogja a kezemet, s egy elhagyatottabb mellékutcába vezet. A szemembe néz, s látom, hogy valami komolyabb dolgot akar mondani.
- Annabel… Szeretnék tőled bocsánatot kérni először is – mondja, s én egyre értetlenebbnek tűnhetek, mert tovább magyaráz. – Nem tudom, hogy miért és hogyan, egyszerűen egyik pillanatról a másikra bekerültem ebbe a… társaságba, és hogy tetsszek nekik olyanokat tettem, amit szóval… nem kellett volna. Akkor, amikor Jess képes lett volna lelőni Téged, csak azért, mert nem fekszel le eltört bennem valami. Nem gondolkodtam, csak ugrottam, nem engedhettem, hogy meghalj, túl tisztának, kedvesnek és gyönyörűnek tűntél.
- Olyan voltál, mint egy angyal a szőke hullámos hajaddal, s égszínkék szemeddel abban a fehér kabátban, olyan voltál, mint egy isteni jel, jel, hogy ha így folytatom, akkor egyre mélyebbre fogok süllyedni, s nem lesz megállás. Bárki bármit mond, tudom, hogy Téged a mennyből küldtek hozzám, hogy jó útra téríts. – Mikor befejezte a szemembe fúrta a smaragd szemeit, s valami reakcióra várt, de nem tudtam megszólani, inkább közelebb léptem hozzá, és egy apró, gyengéd csókot nyomtam a szájára, de mielőtt elhúzódhattam volna ő marasztalt ajkai játékával. Átölelte a derekamat, én pedig a nyakát, s közelebb húzódtunk egymáshoz.
Mézédes ajkai végigszántották az egész nyakamat apró csókokkal behintve, majd újra visszatévedtek az ajkaimra. Egy apró sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy elkezdte a hátamat simogatni. Egy perc után elengedett, én pedig kissé hátraléptem, s szégyenlősen lesütöttem a szememet.
- Milyen volt a reakcióm?
- Tökéletes – válaszolta, én pedig elmosolyodtam.
- Na, és mi lesz azzal a beígért forrócsokival? – kérdeztem, mire ő elnevette magát, s megfogta a kezemet, majd visszatértünk a főútra, mintha mi sem történt volna… de történt – kellett emlékeztetnem magamat.
- Na és most te mesélj magadról – mondtam neki.
- A szüleim még kiskoromba elváltak, majd rá pár évvel anyám, akivel addig éltem egy autóbalesetben meghalt, s az apámhoz és az új feleségéhez kerültem. Igazából apám sohasem volta az apám, legalábbis nem úgy viselkedett, mindent megadott, de nem szeretett, talán ezért is kezdtem el rossz társaságokba keveredni, ki akartam szúrni vele, azt akartam, hogy észrevegyen.
Aztán tavaly ő is meghalt, a felesége pedig nem vállalta a nevelésemet, ezért mert akkor még csak tizenhét voltam otthonba kerültem, nem volt a mostohaanyámon kívül egyetlen rokonom se, majd mikor betöltöttem a tizennyolcat az örökségemből vettem egy apró lakást, és azóta egyedül élek.
- Nem valami fényes gyerekkorod volt, sajnálom – mondom őszintén, ő viszont csak legyint egyet.
- Élj a mának, ne a múltnak, ez a mottóm – mosolyodott el. – Meg is érkeztünk. – Mutatott egy apró kis kávéházra. Bent pont olyan volt, mint amilyennek képzeltem, hangulatos, és családias. Egy apró kerek asztalnál foglaltunk helyet, s mindketten egy-egy forrócsokoládét rendeltünk.
- Mellesleg, figyelmeztetlek, hogy az apám meg fog ölni – mondtam elhúzott szájjal fintorogva.
- Miért is? – kérdezte.
- Mert elraboltál úton hazafelé – mondtam.
- Aha, nem tűnt fel.
- Nagy hiba.
- Állj, Lear a vezetékneved ugye? – kérdezte homlokráncolva, s én bólintottam. – S azt mondatd, hogy az apád rendőr – megint bólintok-, Lear nyomozó az apád? – kérdezi tágra nyílt szemekkel, s én bólintok.
- Akkor azelőtt, hogy megölne, úgy tíz évre börtönbe csukat – mondja.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyek most, mielőtt tényleg így történne.
- Hé, még meg sem érkezett az italod, legalább azt várd meg, kérlek.
- Jól van.
 - Na és milyen apa, mert rendőrnek elég… szigorú.
 - Szülőnek is, mondom a bankban történtek óta, gyakorlatilag rab vagyok.
 - Sajnálom – mondta.
 - Ne tedd, neked rosszabb.
 - Nem… én megérdemeltem, apádnak igaza van, a börtönt is megérdemelném, csak azzal tényleg végleg tönkremenne valószínűleg az életem.
 - Ne mondj ilyeneket, ha te nem lennél, akkor én most már halott lennék.
 - Nem biztos, lehet, hogy lett volna más, aki megment. Bell, én rossz vagyok, rossz dolgokat követtem el – mondta, s lehajtott a fejét, én az állánál fogva felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
 - Egy bölcs embertől egyszer azt hallottam: „Ne a múltnak élj, hanem a jelennek.” Ha képes vagy a változásra, akkor nincs baj.
 - Azt hiszem, tényleg jobb lesz, ha elmész, rossz ötlet volt az, hogy elhívtalak – mondta, s egy pillanatra lefagytam. Ezt most miért mondta? Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy gyorsan átvágtam a kávézón, s kiléptem az utcára, nem figyeltem merre megyek, csak mentem előre.
 Mikor már lenyugodtam vettem észre, hogy ötletem sincs, merre vagyok. Már besötétedett, nem láttam az orromig sem ráadásul, de arra rájöttem, hogy nagyon rossz irányba jöhettem. Megijedtem, elővettem a mobilomat, de észevettem, hogy az teljesen le van merülve. Hát persze, ezért nem hívott még apa.
 Gyorsan a kabát zsebembe rejtettem a használhatatlan kütyüt, s még jobban körülnéztem. A város e részén nem nagyon jártam még, vagy ha jól gondolom, akkor sohasem. Tovább indulok, majd az épület oldalához simulok, amikor hangokat hallok.
 Részeg emberek hangját, amint nagyban kiabálnak, a vér megfagy az ereimben, ahogy egyre közelebb érnek, s egyre jobban hallhatóvá válnak. Már az utcasarkon fordulnak be, amikor valaki hirtelen befogja a számat, és hátrahúz. A támadómat ütöm, rúgom, kiabálni próbálom, de úgy fog, mintha meg sem érezné. Egyre hátrébb vonszol, távolabb a részegeknél, majd mikor már nem is hallom őket megáll.
 Leveszi a kezét a számról, és maga felé fordít.
 - Mark – nyögöm, szinte hangtalanul mikor felismerem.
 - Bell, apádnak igaza van, veszélyesek az utcák, főleg egy ilyen gyönyörű lány számára. – A hirtelen megkönnyebbülés miatt gondolkodás nélkül megcsókolom a fiút, akiben még mindig nem szabadna bíznom, és aki az előbb úgy megsértett. Mellesleg miatta tévedtem el.
 - Vigyél haza – mondom halkan mikor elszakadok tőle. Ő bólint, s miután elmondom a címet kézen fogva vezet haza. A ház előtt megállva feltűnik, hogy a konyhából fény szűrődik ki. A francba…
 - Azt hiszem jobb lesz, ha most bemegyek – mondtam.
 - Hé, még a számodat sem tudom – mondta, majd gyorsan egy papírra felírtam a mobilom számát, majd elköszöntem tőle.
 - Egy búcsúcsókot sem kapok? – kérdezte kissé felháborodottan, én viszont csak egy puszit nyomtam az arcára.
 - Vigyázz magadra, és… köszönöm.
 Nehezen, de kimagyaráztam magamat úgy, hogy mégis ott maradtam még egy kicsit Sophie-nál, bár a szüleim így is nagyon ki voltak akadva, hogy nem szóltam. Nem is tudom, mi lenne, ha az igazat mondanám el.
 A nap felettébb unalmasan telt, az iskolában semmi érdemleges nem történt azon kívül, hogy Sophie minden részletéről a tegnap estének kifaggatott azután, hogy kiléptem az ajtajukon.
 - És jól csókol? – kérdezte századszorra, vagy talán ezredszerre?
 - Nagyon – mondtam.
 - Látod, s te nem akartál rám hallgatni.
 - Tudod Soph, félek – mondom egy idő után.
 - Mitől?
 - Apa reakciójától, ő Markot börtönbe akarja zárni, nem a pasimként látni.
 - Szerintem csak beszélj vele, vagy szökj el titokban Markkal – vonja meg a vállát, azonban nekem más ötletem van. Volt időm végig gondolni az elmúlt időszakot az órákon, és arra jutottam, hogy a legjobb az lesz, ha nem találkozok vele többet.
 - Nem fogok vele többet találkozni – mondom ki végül hangosan, miközben Sophie úgy néz rám, mint valami őröltre.
 - Hogy mi? – kérdezi vissza, hátha rosszul hallott.
 - Tudom, mi lenne a szüleim véleménye róla, s azt is tudom, hogy igazuk lenne. Édes istenem orvosira akarok menni, híres kutatóorvos akarok lenni, Marj pedig… Mark részt vett egy bankrablásban – kelek ki magamból. – Valószínűleg lesittelik, majd valami csöves lesz, jobb esetben egy rozoga albérletben fog lakni, hiszen még az érettségije sincs meg.
 - Any… Előbb még úgy áradoztál róla, mint valami szentről, mi van veled? – kérdezi furcsán Sophie.
 - Felnőttként próbálok gondolkodni. Tudod Soph, te is megpróbálhatnád – mondtam miután rájöttem, hogy az egész az ő ötlete volt, meg is erőszakolhattak volna ott a sötétben.
 - Lehet, hogy te „reális” vagy, de mellette egy negatív bunkó. Mark megmentette az életed, lehet, hogy előtte rossz volt, de megváltozott. Mi történt veled Anne? Annabel, hiszen fél perce még, mint egy szerelmes kamasz áradoztál róla.
 - Elgondolkodtam.
 - Tudod mit, én is elgondolkodtam, te nem az én Anym vagy, jó lehet, hogy az én legjobb barátnőm felelősségteljesebb, mint az, aki tegnap elment Markkal, de nem is olyan fagyos, mint akit most játszol, szólj, ha majd újra a régi önmagad leszel, addig is felesleges beszélgetnünk, rossz hallgatni téged. – Sophie dühösen meredt rám, majd elsétált. Néztem, ahogy kisétál az életemből, s nem mentem utána, nem mert engem is felhergelt.
 Öt év telt el azóta, hogy Markkal találkoztam, s hogy Sophia Meyerson már nem tartja a legjobb barátnőmnek magát. Azóta felvettek az orvosira, és kőkeményen tanulok.
 A könyvtárban ülök, s próbálok valamit beleverni a fejembe, de sehogy sem megy, újra meg újra visszaemlékezem arra, hogy hogyan viselkedett velem Sophie azután, keresztülnézett rajtam, nem szólt hozzám. Ha nem lenne elég az, hogy a legjobb barátnőmet elvesztettem, a szüleik is meghaltak, három éve történt, most is tökéletesen emlékszem arra a napra.
 - Édesem, nem jössz el velünk kirándulni? – kérdezte anya.
 - Jaj, anya. Holnap vizsgám lesz, pont valami kirándulásra érek rá.
 - Nem kéne így strapálnod magad.
 - Anya, képzeld az orvosi nem gyerekjáték, jó orvos akarok lenni, azaz ára ennek, hogy sokat tanulok.
 - Jól van, akkor maradj itthon, de olyan ritkán találkozunk, folyton a könyveiddel vagy elfoglalva. Mellesleg én is orvosit végeztem, mégsem hanyagoltam el a családomat.
 - Kérlek, hagyj egyedül – morgolódom.
 - Kicsim, gyere velünk.
 - Anya, menj ki a szobámból, tanulni szeretnék.
 - Jól van, tanulj, szia – mondta hidegen, majd ott hagyott.
 Soha többé nem láttam, nem mondhattam el neki, hogy sajnálom, hogy szeretem, nem én a tanulást választottam helyettük. Egy sofőr elaludt, és az ő sávjukba sodródott, frontálisan ütköztek, anyu és apu is a helyszínen elvesztette az életét.
 Azóta még jobban az árnyéka vagyok önmagamnak, a könyvek az egyetlen táraságom. Nagyot sóhajtok, majd a polcokhoz lépek, hogy egy másik könyvet levegyek. Megfogom, de mielőtt kihúzhatnám, a másik oldalról valaki leszedi. Mérgesen pillantok az illetőre, azonban pár másodperc múlva feleszmélek, és majdnem elájulok.
 Egy smaragdzöld szempár vizslat engem a tekintetével.
 - Legyen inkább a tied Bell – mondta Mark. Miután Sophie-nak elmondtam a dolgot Mark keresett, de én nem foglalkoztam vele, egy idő után feladta, sohasem gondoltam, hogy valaha még látom.
 Megkerülöm a polcsort és odasétálok hozzá. Nem sokast változott, de ha lehet még helyesebbé vált az elmúlt évek során.
 - Hát te? – kérdeztem.
 - Olvasni jöttem meglepően – mondta.
 - Gondoltam, és mit?
 - Könyveket.
 - Ez kezd idegesíteni.
 - Sajnálom. Mellesleg az orvosira sokat kell tanulni.
 - Orvosira? – kérdeztem meglepetten.
 - Úgy tűnik, hogy meglepődsz, hogy nem a sitten ülök, hanem orvosnak készülök, szép.
 - Bocs, csak nem tudtam, hogy érdeklődsz az orvosi után – védekeztem, ő pedig elmosolyodott.
 - Nem is érdeklődtem, csak, hogy egy angyal azt mondta, hogy ő oda akar menni, úgy gondoltam ez egy isteni jel, s nekem is meg kell próbálnom - válaszolta, én pedig elpirultam, tökéletesen emlékszem, hogy szerinte én vagyom az ő védő, s jó útra térítő angyala.
 - Mi van veled mostanában? – kérdeztem.
 - Meg vagyok, mint látod nem csuktak le, felmentettek azért, mert megmentettelek, s tanulni kezdtem. Még mindig egyedül élek. – Vonta meg a vállát. – Veled?
 - A szüleim három éve meghaltak – mondtam halkan, s arcáról lefagyott a mosoly.
 - Sajnálom.
 - Köszönöm – válaszoltam.
 - Mit szólnál, ha egy forrócsoki mellett folytatnák a beszélgetést, úgy tudom, hogy a kávét nem szereted, mellesleg úgy öt éve ígértem neked egyet, s azóta nem sikerült a terv végrehajtása – vetette fel az ötletet Mark, én gondolkodás nélkül bólintottam.
 Kiléptünk a könyvtárból, s ugyanarra a helyre mentünk, mint először. A kávézó most is pont olyan hangulatos volt, és ettől muszáj volt mosolyognom, nem mellesleg jól éreztem magamat Mark társaságában.
 - Megkérhetlek valamire? – kérdezte kíváncsian.
 - Attól függ. Ha azt kéred, hogy itt vetkőzzek le, akkor azonnal nemet mondok, de ha valami normális dolgot, akkor megfontolom.
 - A legjobb barátom esküvője lesz nemsokára, és cikinek tartom, hogy egyedül menjek, nem jönnél el velem? Természetesen csak baráti alapon – teszi hozzá.
 - Persze, hogy hívják mellesleg a barátodat? – kérdezem.
 - Bran, azaz Brandon Monroe, a menyasszonyát pedig Sophie-nak – mondja, mire összeszorul a szívem, a volt legjobb barátnőmre gondoltam, akivel szinte együtt nőttünk fel, s én mindent tönkretettem. Sokszor gondolkodtam el azon, hogy egyszerűen csak el kéne mennem hozzá bocsánatot kérni, de félek a csalódástól. Mi van, ha ő már tovább lépett? Ha nem akar újra a barátnőm lenni?

 - Ott leszek – mondtam mosolyogva.
 A hetek teltek s múltak, s az életem újra felpezsdült, Mark színt vitt bele. Egész nap együtt tanultunk, s lógtunk, de csak a barátomnak tartottam, egy nagyon jó barátomnak.
 Tényleg megváltozott, és ennek én nagyon örültem, annak meg még jobban, hogy nem jött be a jóslatom, s jobb életre lesz lehetősége. Mosolyogva készültem az esküvőre, amire én is hivatalos voltam. Szőke, göndör hajamat egy kontyba feltűztem, csak egy-egy tincset hagytam kilógni mindkét oldalon, s egy hosszú kék ruhában voltam.
 A megbeszélt időpontban kint vártam Markot, s egy percet sem késett, a kocsi megállt előttem, s kiszállt belőle Ő. Rám pillantott, s láttam, ahogy lefagy.
 - Gyö..gyönyörű vagy – mondja, s én elmosolyodom.
 - Akkor jó, az volt a célom. – Besegít a kocsiba, micsoda úriember, és mosolyogva, beszélgetve megyünk a templomig. Mivel Mark volt a vőlegény tanúja, ezért odament az oltárhoz, én pedig elhelyezkedtem középtájon az egyik sorban. Nem sokára bejött a vőlegény, aki egy szőke hajú helyes fiatal férfi volt, majd felcsendült az ismerős zene, és belépett a menyasszony és az apja, én pedig kis híján elájultam.
 Sophia Meyerson volt az.
 Az egész ceremóniát úgy ültem végig, mint egy hulla, mert annyira kába voltam. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Ennyi idő után pont így és itt találkozunk Sophie-val, egyszerűen hihetetlen.
 - Jól vagy Bell? – kérdezi Mark, amikor a fogadás helyszínére érünk.
 - Emlékszel, amikor meséltem neked a legjobb barátnőmről? – kérdeztem. Meglepettnek tűnt.
 - Persze. Miért?
 - Sophie volt az – a „volt”szót erősen kihangsúlyoztam.
 - Akkor ezért lepődött meg, amikor találkoztunk először.  Meséltél rólam neki, igaz? – kérdezte, és bólintottam.
 - Igaziból miattad nem találkoztunk többé. Tudod, hülyén viselkedtem veled kapcsolatban, ő pedig ezt nem tolerálta, azóta nem igazán beszéltünk.
 - Sajnálom.
 - Nem, én sajnálom, annak idején Sophie-nak igaza volt, kellett adnom egy esélyt, megérdemelted volna, és nagyon csúnyán viselkedtem vele is – mondtam. – Meg tudsz bocsátani? – kérdeztem tőle.
 - Persze, gyere, táncoljunk – mondta, de mielőtt táncolni kezdtünk volna megjelent a menyasszony, Ő.
 - Any, tényleg te vagy az? – kérdezte, s a nyakamba ugrott. Én is megöleltem jó erősen őt.
 - Igen, én vagyok – mondtam.
 - Bocsáss meg, de hallgatóztam, mindent hallottam – mondta, s bűnbánó szemekkel nézett.
 - Komolyan mondtam, sajnálom, és… gratulálok – mondtam, majdnem elfelejtettem, hogy miért is vagyunk itt.
 - Annyi dolgot kell mesélnem neked… Bár azt hiszem egy kicsit később is ráér, úgy gondolom valamit megzavartam – mielőtt szólhattam volna már el is tűnt, amilyen gyorsan megjelent, úgy el is ment.
 - Szóval éppen egy táncot kértem a hölgytől. Megengedi? – kérdezte Mark, én pedig mosolyogva bólintottam. A derekamat megfogta az egyik kezével, a másikkal az én kezemet, s táncolni kezdtünk a lágy zenére.
 - Ez életem egyik legszebb napja. A Nap süt, itt vagyok Sophie esküvőjén, aki megbocsátott, legalábbis úgy tűnik, és… itt vagy te – mondtam, miközben a csodás smaragd íriszeibe nézek, egyszerűen megunhatatlanok.
 - Örülök, hogy újra találkoztunk… hiányoztál – mondja.
 - Nekem is te, nagyon magányos voltam az elmúlt időben, de te mindent megváltoztattál. Köszönöm – mondtam. A fülemhez hajol, és annyit mond.
 - Nincs mit megköszönni. – Majd az egyik kezével az államat felemeli, és gyengéd csókot lehel a számra. – Azóta szerelmes vagyok beléd, mióta láttalak a bankba, s félre löktelek, te vagy az én angyalom, megpróbáltam öt évig nélküled élni, de lehetetlen. – Suttogta alig hallhatóan, az én szemeimbe pedig könnyek gyűlnek, pont úgy, mint a vallomásakor a sikátorban, nem felelek semmit, csak szenvedélyesen megcsókolom.
- Na, milyen reakció? – kérdezem széles mosollyal az arcomon.
- Tökéletes – válaszolja. Ez az egy szó visszhangzik a fejemben. Ő a tökéletes számomra, az én titokzatos rosszfiúm, aki nem is olyan rossz.
- Szeretlek – mondom halkan, mint egy szellő, abban sem vagyok biztos, hogy kimondtam, de Mark a derekamnál fogva szorosan magához húz, és megcsókol.
- Szeretlek az óta amióta Világ a Világ, és egészen addig és még tovább, míg egyáltalán lehetséges. Szeretlek Annabell, szeretlek Bell.